Komoróczy Géza (szerk.): Szilágyi János György - Örvények fölé épülő harmónia II. Levélben többet (Budapest, 2018)
IX. A művészetnek feladata a hazugságok leleplezése, ettől a feladatától csak az félhet, aki a hazugságok leleplezésétől fél (1976-1983)
IX. 1976-1983 tanái cégéről annak, aki az igazi, valódi művészet propagálására tette rá az életét(... ), de az indokolás legalábbis zavaros (162. o.): állomásnak tekinted-e vagy - a mi jelenünk adekvát kifejezési módjának? „Szüntelenül hamisított világban élünk” - írod, s lám, találtál rá fórumot, hogy ezt nyomtatásban közöld a világgal. Hogy a vak is lássa, mire érted, sietsz megmagyarázni, (Karinthyra utalva vissza, de az „oly korban ...”-t sejtetve), hogy nálunk és szerinted bennünk „alapjaiban rendült meg a valódiságba vetett hit és bizalom” (163. o.). Leszögezed, hogy a mi jelenünk „a művészet és egész színhelye manipuláltságát” mutatja (még a 162. o. végén), s atöbbi, s atöbbi. „A” 20. századból így lesz jelenkori Magyarország, így dobódik satba a történetiség szakmai-módszertani elve: tudomásul sem vétetik, hogy más volt a 30-as évek Magyarországa, mint az 50-es vagy a 80-as években, vagy hogy mégiscsak tettünk (már aki tett) egyet s mást annak érdekében, hogy az emberi megaláztatás, gyalázat, nyomor és butaság helyébe valami jobb szülessen meg. Beszéljünk magyarán, akár tudod, akár nem (de miért ne tudnád?), arra volt jó az egész meditálás, hogy a fasizmus és a kommunizmus közé egyenlőségjelet téve, a kultúra nevében becsméreld a mai szocialista valóságot. Ezért nem meglepő, hogy azok rajonganak kultúraelméleti fejtegetéseidért és „kiállásaidért”, akik kajánul röhögnek minden hibánkon és ostobaságunkon - nem azért, hogy segítsenek kijavítani, hanem mert az elvont és tartalmatlan humánum és kultúra apostolaiként, pozitív program nélkül drukkolnak ellenünk. Sajnálom, hogy így van mindez, de miért hallgattam volna el a véleményemet? - Nem ismétlem meg a tisztelet kifejezését, de annak jegyében maradok baráti híved, Falus Róbert 641. D. n. [1981. május (?)] Szigy, Budapest - Falus Róbert, Budapest írógéppel, indigós másolat, aláírás nélkül. Szépművészeti Múzeum, Antik Gyűjtemény, Szilágyi János György hagyatéka Robikám, Mindenekelőtt köszönöm a levelet, egészében, dicséreteivel és nemtetszéseivel, mert annak a dokumentumát látom benne, hogy lehet a személyes barátság keretein belül őszintén és szókimondóan vitázni, nyíltan szembenézve a véleménykülönbségekkel. És tudod, hogy én ebben láttam mindig - ma is - a tudomány létezésének legfőbb feltételét. De örültem, nem tagadom, magának a ténynek is, hogy valaki nemcsak elolvasta tanulmányaimat (nemigen vagyok ehhez hozzászokva), hanem még egy gondolatsort is elindítottak benne, amely az én gondolataim visszhangjaként hozzám is eljutott. Úgy érzem, a személyes kapcsolatok kötelékén túl a leveledben felvetettek súlya és szókimondó nyíltsága is szinte kötelez a válaszra. S kezdeném rögtön a hamisítvány-cikket. És rögtön a közepébe nyitva a kérdésnek, egy viccel, amely a rettenet éveiben született vagy vált aktuálissá Budapesten. Kohn