Kontra György: Ezerszer ember: gyermek! A gyermek egészséges fejlődése (Budapest, 2009)
Tartalom
mert a kamaszkor vége felé újabb általános intenzív növekedés következik be. A rendszeres fizikai munka és a versenyszerű testedzés életszükségletük. Kilenc órát kell aludniuk, de nem szabad az ágyban heverészniük. A nemi élet feltétlenül káros. Az ifjak (adoleszcenszek) még nem felnőttek, de már fizikai és szellemi képességeik teljében vannak. Mi vagyunk az Élet fiai A küzdelemre fölkent daliák, Megmozdulunk, hejk, összeroppan akkor Alattunk ez a régi világ! Derekamban tizenhét éves izmok ringatóznak És szemem meg nem csorbul a horizontnak az élén. Átéltem már tizennyolc évet s láttam, mit ér az emberélet. Ennek a helybe legénynek (mondanunk sem kell, hogy József Attiláról van szó) zsebében is csak szándék van, fejében karakán ideák kelnek, megvívja világnézeti harcát, és naponta megváltja a világot. Az ifjúnak élettanilag maximális a teljesítőképessége, sportteljesítményeit többnyire felnőtt korában sem tudja felülmúlni, belső szerveinek működése eléri a felnőtt normákat, de fejlődési folyamatai még nem fejeződtek be.