Kováts András - Soltész Béla: Mit tudunk a kivándorlásról? Műhelybeszélgetések (Budapest, 2018)
"Nem tudjuk elképzelni ennek a társadalomnak a migrációtörténetét, mint pozitív hagyományt"
FZ: Ez egy fontos kérdés. 1904-től az útlevélkiváltás a mérőszám, előtte a helyi hatóságok adtak eléggé elnagyolt jelentéseket a statisztikai hivatalnak. De amikor számokat szeretnénk tudni a kivándorlás történetének alakulásáról, akkor azt tudni kell, hogy egész 1914-ig, sőt egész pontosan 1917-ig az Egyesült Államok nem kért útlevelet, sőt, egész Európában is csak olyan értelemben létezett az útlevél, amilyen értelemben egy ország akadályozni akarta az elvándorlást, és ott bevezette az útlevélhasználatot. Ez Magyarországon 1903-ban történt meg, amikor is hosszas-hosszas előkészítés és viták után megszületett az úgynevezett magyar kivándorlási törvény, aminek egy járulékos jogi szabályozása volt a magyar útlevéltörvény. Ez előírta azt, hogy akik távozni akarnak, útlevéllel kell rendelkezniük, amit egy elég bonyolult szisztémában állítottak ki. Azonban egészen 1914-ig a Magyarországon kiállított útlevél sem írta elő a fényképes azonosítást, és nemcsak személyre szólt, hanem akár az egész családra. Ha tehát valaki azt mondta, hogy várhatóan a legidősebb fiammal kimegyek, és ez be volt írva, aztán közben kiment mind a néggyel, a hatóságok nem tudtak meg semmit az eltérésről. Az Egyesült Államok egyáltalán nem kért útlevelet 1917-ig, csak miután az ország belépett a háborúba, azután kötötte az utazásait útlevélhez, illetve vízumhoz. Tehát nem volt szüksége a kivándorlónak az amerikai belépéshez útlevélre, és ezért pontosabbak azok a statisztikák, amiket a hajókon vettek föl, mert ott viszont egy nagy könyvbe szépen beírták az utasok nevét. Soltész Béla: Mennyire használhatóak ezek az adatok nemzetiség szempontjából? Vagyis 1918-ig vagy ’20-ig mennyire pontosan tudható az, hogy a Magyarországról kivándorlók magyar nemzetiségűek voltak, vagy épp szlovákok, románok vagy németek? FZ. Ez is egy nagyon bonyolult dolog, és sokféle elemzést igényel. Az Egyesült Államok statisztikai felvétele kezdetben csak a kivándorlási országot tartotta számon. Tehát azok az éves jelentések, amiket a bevándorlási biztos kiadott, és ezt kötetekben megjelentették, ezek 1899-ig csak származási országokat regisztráltak. Ugyanakkor természetesen az Egyesült Államokban is létezett a népszámlálásoknak a decimális rendszere, és egészen 1790-től kezdődően tízévenként népszámlálásokat tartottak, ahol azért összeírták a népességet. 1910 volt az első olyan népszámlálás az Egyesült Államokban, ahol a származási országot pontosították az anyanyelvvel, de a statisztika történetében vagy a bevándorlás történetében az 1910-es amerikai népszámlálást nem tartják igazán pontos és jó forrásnak. Az 1920-as ennél sokkal jobb. A társadalomtörténeti kutatások szempontjából kitűnő adottság, hogy az amerikai statisztikák eredeti alapanyaga rendelkezésre áll. Ez a forrásanyag tehát megvan, kivéve az 1890-est, mert az véletlenül elégett egy tűzvész során Washingtonban, a központi levél.