Lázár Kovács Ákos: A látvány megértése. Tanulmányok, kisesszék a filmkultúra és a vizuális kommunikáció köréből - Conditio humana 3. (Budapest, 2017)
Korunk népművészete
Korunk népművészete A látószög egy szempont. Az intézmény egyik megvalósulása, maga a tehetség, a karizma, ahogyan látom, ahogyan meg tudom fogni, kezelni tudom a feladatot: a világot, a földet, önmagamat.14 Ha jó a látószög, akkor uralom a helyzetet, a kérdést, mindazt, amit meg akarok mutatni. Meg akarom mutatni, hogy így szenved egy meggyanúsított nő, vagy így keresi az életét egy árva kamasz fiú vagy kislány - és ha jól mutatom meg, nem túl közelről, vagy nem túl távolról, nem túl alacsonyról, de nem is túl magasról, akkor eltalálom az esemény, a történés értelmét: uralom. Nem „leuralom”, „széturalom”, hanem egyszerűen uralom, úgy, ahogyan az egyszerű parancs is mondja: uralkodj, hajtsd uralmad alá! A jó műalkotás ennek az uralomnak egyik határeseménye, hiszen mást mond a szerelemről Kosztolányi vagy József Attila, de mindkettő így úgy uralta a tartalmat és a formát is. A stílus akkor helyes, ha tárgyának megfelelő.15 Mi is így, stílusosan, vagyis „hatalomvágyon”, „uralomvágyón” nézünk mindig mindent: a saját szemszögünkből akarunk látni. Saját látott valóságunk az a „film”, amelynek operatőre vagyunk, mi magunk „vesszük fel” szemünk optikáján keresztül mindazt, amit látni akarunk és látni tudunk. A látás, a láttatás és a meglátás is uralom. „Dokumentumfilmet” készítünk, ha dokumentumként tekintünk a dologra. De lehet játékfilm is az általunk, a szemünk által rögzített eseménysor, ha a velünk történő dolgok egyszer csak események középpontjába helyeznek bennünket - ha azok körülöttem zajlanak, ha fizikailag én is részese vagyok összefüggéseiknek, akkor szereplővé válhatok, akár saját „filmem” főszereplőjévé. Képekkel körülírt főszereplővé. Ez a nézőpont a szubjektív kameraállásból érhető el, amikor (mások is) azt láthatják, amit én látok. Most a szemem az objektív, és mindent úgy látok és úgy mutatok meg, ahogy a szemem az adott helyzetben, cselekmény-összefüggésben mutatja, rögzíti. Ha egy futballpálya emeleti széksorában ülök, és egyszer csak leszakad az emelet a túl sok összezsúfolódott szurkoló alatt, akkor azt mutatja a „kamerám”, amit épp látok, zuhanunk, az emberek egymást lökdösik, taszigálják, kapaszkodnak egymásba, rémültek. Ha viszont a túlsó oldalon ülök, és azt figyelem meg, hogy a focipálya másik oldalán lévő szurkolói emelvényen túl nagy a tumultus, és aztán azt látom, hogy a tető és a rajta állók-ülők lezuhannak az alattuk ülő földszinti nézőkre, akkor ez már egy másik szubjektív (nézőpont). Ha egymás után mutatjuk a két lát ,4 Duló K.: A néző filmje, Gondolat, Budapest, 2006, 9-45, 171-189. 15 Arisztotelész: Retorika, I. k., 1-3; III. k.