Magyar László András: Paracelsus Magyarországon (Budapest, 2019)

I. A MAGYAR MÚLTBÓL - Miben halnak meg a magyar költők?

A százból négyen lettek öngyilkosok (Hervay Gizella, Ju­hász Gyula, József Attila és Szilágyi Domokos), hárman pedig (Balassi Bálint, Petőfi Sándor és Radnóti Miklós) erőszakos halált haltak. Nyolc egyéb halálokat találtam. (Olyan költő is akadt, aki a Balatonban kapott infarktust, és eszméletét vesztve a vízbe fújt, ebben az esetben nem tudtam, melyik halálokhoz soroljam az illetőt.) 13 esetben viszont egyszerűen nem voltam képes tisztázni a halálo­­kat, ám ezekben az esetekben többnyire vagy daganatos, vagy keringési betegség feltételezhető. Érdekes, és tekintve azt, hogy történetünk 500 évet fog át, egyenesen megdöbbentő, hogy járványban eddig tudatommal egyetlen neves magyar költő sem lelte halálát. (Talán Gyóni Gézánál merül föl a tífusz lehetősége, ám a szemtanúk szerint ő általános legyengülés következtében föllépő tüdőgyulladásban hunyt el.) Egyébként a „költői” halálokok százalékos megoszlása átlagosnak tekinthető, egyedül az öngyilkosság (4%) felülreprezentált. (A teljes magyar lakosságban ugyanis 100 000 emberre 25 öngyilk- Madarász Viktor: Petőfi halála

Next