Masát András (szerk.): Irodalmi szövegek és politikai szerepek. A Hamsun-jelenség (Budapest, 2011)
Knut Hamsun (1859-1952) norvég író nélkülözésekkel teli gyermek- és ifjúkor után az 1890-ben kiadott Éhség című regényével nemcsak Északon, hanem szerte Európában is megalapozza hírnevét. Mozgalmas élete során többször él európai fővárosokban, kétszer is jár Amerikában, beutazza Oroszországot, a Kaukázust és Törökországot, mégis csaknem minden regénye Norvégiáról, pontosabban az észak-norvég helyi közösségekről szól: parasztokról, halászokról, kereskedőkről, mindannyian a valóság és a képzelt valóság, az identitás és a szerepjátszás, a szociális kötöttségek és az egzisztenciális szabadság között feszülő erőtérben. 1920-ban Az anyaföld áldása című regényéért Nobeldíjjal tüntetik ki. Magyar fordításban egészen 1892 óta jelennek meg művei. A 2. világháború alatt egyértelműen náciszimpatizáns, a németek melletti elkötelezett politikai állásfoglalásai és publicisztikája miatt 1945- ben bíróság elé állítják és elítélik. Erről szóló utolsó regényét 1949-ben adták ki, kilencvenéves korában. A hírneves író végzetes politikai zsákutcája máig számos kérdést vet fel.