Mekis D. János: Auctor ante portas - Személyes irodalom, epikai hagyomány - Iskolakultúra-könyvek 50. (Budapest, 2015)
Nemzedékproblémák, irodalomtörténet, kritika
onnan érkezettek (...) a magyar nyelv új lehetőségét és gazdagságát, szavaink új gazdagságát teremtették meg”.130 Visszatérő téma ez az utódok körében is, de nem kevesen vannak, akik, ahogyan a tovább élő lapot, úgy az így megrajzolt „eszmei” (történeti jelentőségében, hatásában élő) Nyugatot is opponálják. Ady Endrét a politikai új-konzervatívok a húszas évek elején mindenesetre „kiemelik” a modernisták közül. Ha korábban a Nyugat konzervatív értelmezését az oppozíciós logika sietett előmozdítani, visszahatva ezzel a folyóirat táborának önértelmezésére, a Nyugat örökségének e része most, legalábbis ami a politikai szándékot illeti, az eleven laptól mint intézménytől eltávolíttatik. Politikai és poétikai konzervativizmus ezúttal nem vágnak egybe, Ady nyelvi újítása most, közkinccsé válva, értékőrző (vagy a távolabbi múltban értéket kereső) tartalmak megszólaltatására, a nemzeti önértelmezés politikus kijelentéseire és ideológiai szólamainak megérzékítésére egyaránt hivatott. Nem egyetlen szándék érvényesítéséről van itt szó, hanem sajátos kulturális folyamatról. Adyt kisvártatva bal- és jobboldal - melyek persze korántsem egységesek s tovább tagolódnak - egyaránt a magáénak érzi.Ami a szélső- - baloldali változatot illeti, annak természetesen a következő háború után nyílik majd nagyobb tér. Az irodalomtudomány és a kultúraközvetítés számára Lukács György és Révai József dolgozzák ki már az emigrációban, s juttatják érvényre a negyvenes évek végén a Petőfi-Ady párhuzamon alapuló, a célnak megfelelő konstrukciót. E sorozat később József Attila nevével egészül ki, Ady forradalmiságának sajátosan aktualizáló vetületben, párttörténeti szempontból is értelmes jelentést adva.131) Ady költészete nemcsak irodalmi jelenség, de „mindenkor egyszersmind nagy kultúraképző stratégiák közép- vagy ellenpontja” - fogalmaz Szirák Péter, aki sze® mnt „a széles értelemben vett nemzeti kánon” és az irodalmi kánon összefüggését ez esetben az jellemzi, hogy a stabil kanonikus hely az olvasási lehetőségek vissza-visszatérő „befagyását” eredményezi.1932 A végső soron leginkább a polgári radikalizmussal rokonszenvező Ady publicisztikai munkásságának és közéleti szerepének többrétűsége, sajátos ingadozásai természetesen fogódzókat kínáltak a fenti értelmezési irányokhoz. Ami közös ezekben, hogy a versek „használati” értékét egy fogalombázis kialakításán mérik. Eredet és Cél képzetei körül forogva hozzák létre a maguk historizáló kollektívum-koncepcióit, elveszítve a képességet és perspektívát nemcsak a jelentésképződés esetlegességeinek felismerésére, de magára az esztétikai szempontra is. Az irodalom mint a szövegek „történése” tűnik el e folyamatban. Ami az Ady-kultuszt illeti, az Ady-maszk és az életút megkonstruálása maga is szövegek együtteseként képződik meg. Az életrajz folytonosan egymásra íródó epizódokban való elbeszélése, a költeményekből ismert főmotívumok - mint a biográfiára alkalmazott jelentésképző centrumok - „elszabadulás”-jellegű tropologikus megnyílása, az Ady-nyelv „kiáradása" többnyire sajátos módon olvasatlanságban hagyják magukat a verseket, melyek pedig elvileg alapszövetüket alkotják. 1301. m., u. o. 131 Vö. Poszler György: Szerb Antal. Akadémiai, Bp., 1973. 236-240. 132 Szirák Péter: „Kanonizációs stratégiák, történeti konstrukciók az Ady-recepcióban". In: Kabdebó Lóránt - Kulcsár Szabó Ernő - Kulcsár-Szabó Zoltán - Menyhért Anna (szerk.): Újraolvasó. Tanulmányok Ady Endréről. Anonymus, Bp., 1999. 35.