Mekis D. János: Auctor ante portas - Személyes irodalom, epikai hagyomány - Iskolakultúra-könyvek 50. (Budapest, 2015)
Nemzedékproblémák, irodalomtörténet, kritika
nyelve, fogalmi és stiláris bázisa széles körű társadalmi hatást fejtett ki. Kérdés persze, hogy milyen összefüggésben van ez a „valódi költészetre” gyakorolt hatással. Hiszen az Ady-líra kimutathatóan megtermékenyítette, inspirálta több, akkor pályája elején álló, jelentős szerző, így például József Attila, s mélyebben Szabó Lőrinc 138 líráját is, s bár vitatott mértékben, de később is hatóképesnek bizonyult.139 Érdemes szem előtt tartani, hogy az ezzel kapcsolatban meghozott, nagyobb összefüggésekről számot adó, esztétikai (vagy esztétikai implikációjú) döntések mindenkori kanonizációs folyamatok függvényei is. A tárggyal kapcsolatos értelmi és érzelmi reakciók sokfélesége máig hozzájárul ahhoz, hogy rendkívül nehéz az Ady-költészetet e felhangokat kiküszöbölve magyarázni, vagy akár csak a jelentőségét megítélni. Ha Szerb Antalhoz fordulva elsőként Ady értelmezését igyekszünk a következőkben megvizsgálni, hogy abból kiindulva igyekezzünk következtetéseket levonni a modernség folyamatáról formált nézeteinek és interpretatív műveleteinek sajátosságairól, szem előtt kell tartanunk tehát, hogy a Magyar irodalomtörténet szerzőjének aligha állt rendelkezésére olyan kidolgozott és megegyezésszerű esztétikai-poétikai alapozás, ami a specifikusan irodalmi értékelést megkönnyíthette volna. Kivételt képeznek az Ady szimbolizmusáról kialakított nézetek, ha azok valóban szövegvizsgálatokon alapulnak. A kérdés első, heurisztikus és propedeutikus jelentőségű értelmezését Horváth János adta (Ady s a legújabb magyar líra, 1910), Babits e fonalat vette fel már hivatkozott tanulmányában, Földessy Gyula könyvét (Ady Endre, 1919) megbírálván.140 A szimbolizmus azonban, mely évtizedek múltán jó darabig egyeduralkodó értelmező kategóriává lesz az Ady-recepcióban, ekkor nem bizonyult széles körben párbeszédképes olvasásalakzatnak.141 Két másik javaslat is rendelkezésre áll, melyeket az a Szabó Dezső fejt ki egy-egy tanulmányában, aki a húszas években népszerűsége csúcsára érve hallatlan sikerrel munkálkodik az Ady-kultusz közkinccsé tételén. Az első tanulmány, A romantikus Ady, a Nyugatban jelenik meg, 1910-ben. A második A forradalmas Ady címet viseli, s a Táltos Kiadónál lát - önálló füzetben - napvilágot, 1919-ben. Az előbbi a fin de sièdle-esztétika szellemével látja mérhetőnek tárgyát, utóbbi viszont életesebb költőt tár elénk, kevésbé dekadenset, mint romantikusát. A romanticizmus-tézis újrafogalmazása egy új ideológia kontextusában megy végbe, voltaképpen azt a 138 Kabdebó Lóránt kimutatja, hogy a Nyugat-költészet „összegződése” Szabó Lőrinc lírájában az átvett poétikai versalkotó eljárások funkcióváltásával vezet el a modernség megújításához. Vö. Kabdebó Lóránt: „A magyar költészet az én nyelvemen beszél”. Argumentum. Bp., 1992. 139 Ady-hatás és intertextusok problémáját vizsgálva - a szöveg tulajdonságaként értett, s nem valamely rekonstruálható intencióból származtatott - irónia és egyéb alakzatok jelentésformáló szerepéről: H. Nagy Péter: „Ady-palimpszesztek”. In: nő (szerk.): Ady-értelmezések. Iskolakultúra-könyvek, Pécs, 2002. 134—144. 140 Ennek további fejleményeként adta közre Földessy a Babitscsal polemizáló újabb kötetét (Ady-tanulmányok, 1921), melyet Babits újabb kifogásokkal illet a Nyugat hasábjain. („Megjegyzések Földessy Ady-könyvére”. [Nyugat, 1921. I. 472-478.] In: Babits: i. m. 701-712. 141 A kérdés aktuális vizsgálata: Szegedy-Maszák Mihály: „Ady és a francia szimbolizmus”. In: nő: Irodalmi kánonok. Csokonai Kiadó, Debrecen, 1998. 125-140.