Miskolczy Ambrus: A múlt megszelídítése (Budapest, 2014)
A "Hungarus-tudat" a polgári-nemzeti átalakulás sodrában
A „HUNGARUS-TUDAT” A POLGÁRI-NEMZETI ÁTALAKULÁS SODRÁBAN 35 XX. század elején vallott: „Hiába: a nemzetek kultúrái fokát mi sem állapítja meg oly biztosan, mint történetírásuk, mint annak az igazságnak a mennyisége, melyet elbírnak és befogadni képesek.”1335 felé a politikai és historiográfiai táj fölé magasodik a nagy művészet. E fölé emel a zene és a költészet vox humanája. A hungarus világból éltet valamit Bartók Béla kulturális szintézise és abból a kelet-közép-európai triptichonba szánt Cantata profana 134 és József Attila életművéből A Dunánál.135 Ez az óda történelmünk legszebb összefoglalása, totalitásának megragadása. Idézgetjük, de nem biztos, hogy eléggé értjük. A fasiszták és a kommunisták, akik kárhoztatták, a maguk módján jól értették, hogy a költemény kirekesztő ideológiájuk - a rasszizmus és az osztályharc tagadása. És nem csak pillanatnyi ihlet sugallta, jól átgondolt műhelymunka eredménye. A Szép Szó nagy gonddal és hosszú előkészítő munkával összeállított számának vezércikk-verse volt. A költőt kérték fel, hogy olyat írjon, ami az első helyen állva, az egész folyóirat szellemiségét kifejezi. Csakhogy, amit versben lehet elmondani, prózában nemigen. Szépek és érdekesek a nagy történeti személyiségeket bemutató esszék. Igazi arcképcsarnok nagyjainkkal: Árpád, Küküllei János, Fráter György, Werbőczy, Bethlen Gábor, Mikes Kelemen, Mária Terézia, Martinovics, Kármán József, Széchenyi, Petőfi, Szalay László, Deák Ferenc, Kemény Zsigmond. Kiválóak a szerzők, élükön Babits Mihály, a két Ignotus, Vámbéry Rusztem, Fejtő Ferenc. Személyes jellegével Móricz Zsigmond Bethlenje ugrik ki, amit írt, magyarázat nagy regényéhez, magyarázat az ő életéhez és József Attiláéhoz is. Mert „Bethlen Gábor egy lépés[é]t sem tudom elválasztani Károlyi Zsuzsanna szűk és komor fészeknem tőjétől. Egy férfi, aki a Kozmoszba menekül a házitűzhely hamujából. Bármilyen monumentális ez államférfinak világépítő akarata: mindennek gyökere a férfi és a nő viaskodása. Nemek harca az emberiség arénáján. Isteneknek való látvány, mikor a férfi az egész világ szemét magára vonja, holott csak darutáncot jár, sőt a férfi öngyilkos tombolását a láthatatlan nő miatt. S az üres fészken kotló nő tört össze előbb ebben a harcban s amint eltűnt, a férfiú árván és lehullott szárnyakkal marad a színen. / A História a férfi és a nő nemi harca. Fáj, hogy az egész civilizáció ennek a háborúnak a gyümölcse? A fehér izzást csak a háború tudja felszítani. Az emberiség háborúra született: a nemzés a háborút hozza létre. [...] Történelmi szerepe egy fajnak a tragédiája: a kis egységnek nincs joga, mert nincs lehetősége az egész emberiség vezetésére. / De a férfinak még sokkal lehetetlenebb harcolni a nővel. / Bethlen Gábor, aki vállalta a harcot a Nővel, ehhez képest játéknak érezte, hogy a barkácsolt erdélyi székből törököt, németet, pogányt és megveszekedett kereszténységet dirigáljon. Károlyi Zsuzsanna semmit sem akart, csak lekötni magának egy férfit, csak boldoggá tenni, csak megölni. Míg ez a gyilkos nő élt: a férfi fényben lobogott. / Háromszáz éve halottak, a probléma nem szűnik meg. / És az emberiség sok mindent tud, csak tanulni nem a históriából.” Az emberiség nem! De József Attila? Költeménye mentes saját egyéni keserűségének szublimálásától. Mentes attól, amit Horváth János sorsábogatásnak nevezett. Mentes a bűnbakkereséstől. A Szép Szó esszéi viszont nem igazán. Legkevésbé — a majdani nyilas — Málnási Ödön Werbőczy-tanulmánya. Ebben a nagy prókátor a hibás, hogy nincs magyar középosztály, magyar tőke, sok a nemzetiség, rossz a parasztnak, stb. Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki szintén ismerte a költőt, talán éppen az ő ódájának hatására írta azt a recenziót, amely a Szép Szó szeptemberi számában jelent meg. Helyreigazítása saját kora, a 30-as évek kritikája: „Milyen időszerűtlen és igazságtalan dolog: Werbőczyt szidni ma is Magyarországon, mikor magyar parasztság helyzete sok.