Miskolczy Ambrus: A múlt megszelídítése (Budapest, 2014)
Eltűnt akadémikusok nyomában
Eltűnt akadémikusok nyomában (Eckhardt Sándor és Zolnai Béla metapolitikai párbeszéde)285 különös játéka a sorsnak: Eckhardt Sándor és Zolnai Béla egyazon évben látták meg a napvilágot, 1890-ben, és egyazon évben távoztak az élők sorából, 1969-ben. Mindketten a régi Magyarországhoz is kötődtek. Eckhardt Sándor Aradon született. A szamosújvári családból származó Zolnai Béla Székesfehérvárott látott napvilágot, de iskoláit Kolozsvárt a piaristáknál fejezte be. Mindketten a nagy elitképzőben diákoskodtak: az Eötvös-kollégiumban, és természetesen külföldön is tanulhattak, és aztán harmincas éveikben egyetemi tanárok lettek. Eckhardt Sándor a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem, Zolnai Béla a szegedi, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem francia filológiai tanszék, illetve intézet munkáját irányította. Mindketten polihisztorok voltak. Eckhardt Sándor nemcsak francia irodalmat tanított, és nemcsak a francia-magyar kapcsolatokat kutatta, hanem a Balassi-filológia egyik jelese is volt. Nagy szerepet játszott a reformkonzervatív értelmiségi tábor folyóiratának, a Magyar Szemlének a szerkesztésében. Kezdeményezője volt a közép-európai irodalmi összehasonlító kutatásoknak, ami egyben a szomszéd népek felé forduló szemléletváltást is jelentett az egyoldalú magyar kultúrfölényt hirdető szemlélet ellenében, amelyet Szekfű Gyula képviselt, akit tudománya és művészete miatt egyaránt tisztelt. Megalapítója volt az egyetemi Magyarságtudományi Intézetnek, amely az osztályok fölötti keresztény-nemzeti szolidaritás eszményét képviselte a tudományban, hogy aztán Kereszténydemokrata Párt aktív tagja legyen a II. világháború után újjáépülő országban. Zolnai Béla bonyolultabb személyiség, erősebb volt benne a művészlélek. Gyakorló újságíró volt, önéletrajzi regényén is fáradozott. „Magyarcélú filológiá”-ja - hogy az ő kifejezésével éljünk - nem egyszerűen kapcsolattörténet, hanem a francia és a magyar kultúra egymásba való integráltságának vizsgálata. Ennek Eckhardt a klasszikusa. Zolnai Béla máig a magyar stilisztika és nyelvesztétika kiemelkedő művelője. Folyóirata is volt: a Széphalom, amelyben Teleki Páltól Radnóti Miklósig közöltek írásokat, és még József Attila is tette volna, ha a Horger-botrány elmarad. Egyetemi tisztségviselőként is szolgált, a kor felekezeti klikk-szellemisége és a tudomány védelmében lépett fel, még párbajba is keveredve emiatt. Nem volt úgy vallásos, mint Eckhardt, kifejezetten ellene szegült annak, hogy a keresztet a tantermekbe kitegyék, de a vallásos mentalitás egyik legavatottabb kutatója lett. Ő írta meg a „harmadik Rákóczi”-t, a vallásos írót. Ő tárta fel a magyar biedermeiert.