Miskolczy Ambrus: Cioran hosszú kamaszkora, avagy mi legyen a fasiszta múlttal (Budapest, 2014)
A Vasgárda és "Románia színeváltozása"
114 A VASGÁRDA ÉS „ROMÁNIA SZÍNEVÁLTOZÁSA” kerületben. Ezek azok a pillanatok, amelyekről Kirillovnak a szájával Dosztojevszkij szólt, amikor az ember fizikai átalakulás szükségességét érzi azért, hogy el tudja viselni a belső revelációt, amikor a kozmikus színeváltozás belső színeváltozással párhuzamosan születik, ezek az egyedüli pillanatok, amelyek még ehhez a földhöz kötnek.”459 Cioran később is úgy vélte, ezt az alakot még nem múlták felül az irodalomban. Dosztojevszkijben azt értékelte, hogy patologikus állapotait vízióvá tudta tenni.460 – maga pedig az 50-es években expressis verbis magára alkalmazta,461 amit Satov Sztavrogin hitéről és álhitéről mondott: „lázadásom olyan hit, amelyet vallók, de nem hiszek”.462 Ezzel saját magatartásából sok mindent legitimált, magyarázott és ködösített. „Cioran esetében sohasem fogjuk megtudni - írta az eset egyik elemzője -, hol ér véget a demagógia, és hol kezdődik az igazság”.463 Egy biztos, sohasem mondott le az ellentmondás öröméről. Viszont ezeket az örömöket mindvégig óvatosan adagolta. A történelem képlékenységét mindig tiszteletben tartotta, és úgy alkalmazkodott, hogy ne kerüljön nagyobb bajba. Szóművészete, saját fizikai bajainak és ösztönéletének racionális kizsákmányolása - hogy az ő kifejezésével éljünk - nem lépte túl az önpusztítás határait, Dosztojevszkij negatív hőseit csodálta, de nem követte, ő maga a verbális térben lépte túl a határokat, kora diskurzusának abszurditásait múlta felül, de egyben azoktól távolságot tartva, és azok fölé emelkedve - legalábbis azt hihette. Cioran Dosztojevszkijtől megtanulta, hogy a gonosz a történelem motorja, de azt is láthatta, hogy mennyire erős nála a megtisztulás vágya. Időnként ő maga is meg akart szabadulni a partikularizmus patológiájától. Mintha tisztában lett volna azzal, hogy eksztatikus pillanataiban milyen mennyiségű képtelenséget vetett papírra. Igaz, az eksztázisra a sokat emlegetett vibrációra - nincs és nem is kell mentség, mert ez az élet teljessége, de az olyan életé, amelyet áthatott az öngyűlölet és önimádat dialektikája, és a külső szemlélő számára az öngyűlölet és önimádat tűzijátéka. „Románia színeváltozása” exhibicionista, önüdvözítő gyónás és mese. A fasiszta kommunizmusé. A műfaj megnevezését József Attila találta ki egyik 1936-os költeményében, amely Sztálin „bonapartizmusáról”464 is szólt,465„ amelyet„ Jakobinus szenvedéllyel” gyűlölt,466 „Talán dünnyögj egy új mesét, // fasiszta kommunizmusét// mivelhogy rend kell a világba, // a rend pedig arravaló, // hogy ne legyen a gyerek hiába // s ne legyen szabad, ami jó.” A fasisztának viszont az a jó, ami a nem fasisztának rossz. Jellemzői. Eliadénak - aki „Románia színeváltozásá”-t korrektúrázta - nem tetszett az, amit Cioran a faluról írt, de csodálatosnak tartotta a munkásokról és a zsidókról szóló részeket. 1 467 „Románia színeváltozása” jól érzékelteti azt, hogy - mint François Furet fejtegette - „a fasizmus - amíg saját bűnei nem tették gyűlöletessé - remény volt”. Ugyanakkor: „A XX. századi politikai eszmék dinamikájában ott van a gonosz misztériuma.”468 Dosztojevszkij regényei ezt vetítették előre. Cioran innen is táplálkozó esszéi is. Egy okkal több, hogy 459 Emil Cioran: Revelațiile durerii. Cluj, 1990. 150. 460 Cioran: Entretiens, 160. 461 https://www.youtube.com/watch?v=LhR536ao_cg (2014-01-06) 462 Cioran: Œuvres. 1995. 828. 463 Mara Magda Maftei: Cioran fi utopia tinerei generáld. București, 2009. 278. 464 Arthur Koestler: A láthatatlan írás. Bp., 1997. 197. 465 Horváth Iván szíves közlése. 466 Koestler: A láthatatlan írás, 197. 467 Mircea Eliade: Europa, Asia, America... I. București, 1999. 156. 468 François Furet: Le passé d'une illusion. Paris, 1995. 17.