Miskolczy Ambrus: Tiszta forrás felé… - Közelítések Bartók Béla és a Cantata profana világához (Budapest, 2011)
A "tiszta forrás" - vallás, mítosz, utópia?
mítosz és zene Ellenség ha elődbe áll, hat legyen, kit előtalál. Egy, ki kezdi szabad napját, egy, ki végzi szolgálatját, egy, ki népet ingyen oktat, egy, kit úszni vízbe dobtak, egy, ki magva erdőségnek, egy, kit őse bőgve védett, csellel, gánccsal mind nem elég, a hetedik te magad légy. Ez a vers tehát szintén az átváltozásokról szól, arról, hogy az embernek hét élete van. És végül is csak: „Világ sírköve alatt megy!” Amíg nem jön el a hetedik élet. Bartók elemzésünkben talán alkalmazni lehet a hét életmodellt, mert forgathatjuk úgy a szót, hogy Bartók saját költeményének hat változatát vázolta fel, és a hetedik lett a zene, a Cantata profana. A zene út a centrumba, „a magam centruma felé” - hogy Lukács Györgyöt idézzük, aki így bonyolította tovább Fichte tanát: „én,tett, tettem által leszek csak »én«-né”.1268 A centrum: önkifejezés a remekműben. Bartók a maga centrumában élt. Tette a zene. A legtöbb, mit adhatott. A zene viszont elválaszthatatlan a szövegtől, a kolindától, amelyet népballadának neveztek, de valójában Bartók költeménye. A többi fantázia kérdése. A népi motívumokkal építkező fantázia mechanizmusainak működését Popper Leó ragadta meg találóan: „...egy sajátosan mély tudatosságú félreértés révén képesek vagyunk arra, hogy a népművészetben sok végső követelmény teljesítését lássuk, és hogy a kérdésekre adott egyszerű válaszokat stílusnak tekintsük. Mert ahová mi hosszú tévelygések után egészen kifinomult érzésekkel megérkeztünk - a tárgy nélküli kifejezés és az átlelkesített dísz súlyos problémáinak körében -, ott már készen állt és várt minket a népművészet, és végtelen könnyedséggel folytatta utunkat. Azt a tarka jelentésű misztikát, amit a természetben megéltünk, és amit megpróbáltunk kihámozni onnan - ahogy az a korábbi stílusokban kibontottnak tűnt számunkra, és ami mégis mindig újra visszacsúszott előlünk a természetbe (és talán más stílusokban is csak éppen annyiban volt »szabad«, amennyiben ott átsiklottunk a természet felett), azt a misztikát a tarka ládákon megoldottnak találtuk, és üdvözöltük azt minden fekete kötényen.” A kolinda nem faláda és nem kötény, de népművészeti termék. Funkciója pedig eleve más, mint amit neki tulajdonítunk vagy tulajdonítanak azok, akik elszakadtak az eredeti jelentésétől. A kolinda maga is formává lett, olyan formává, amely látszólagosnak tetsző változásokkal ihlet alapja lett. Amikor pedig az ihlet eredményét, a Cantatát tekintjük és hallgatjuk, majd reflektáltunk az élményre, akkor úgy állunk hozzá, mint egy népművészeti termékhez. „Nem kérdeztük az eredetet - írja Popper Leó -, ahol oly mély létezést éreztünk, és nem kérdeztük a célt, ahol a miénk elértnek tűnt. Csak azt éreztük: ez a létezés mi magunk vagyunk és legmélyebb, legrejtettebb kívánságaink, és ami ezekből a dolgokból ránk tekint, az a cél. És aztán azt éreztük: itt, ahol ezt a célt oly tisztán elérték, bizonyára egy mélyebb és termékenyebb gondolat hatott, mint amilyen a miénk.”1269 Bartók szűkszavúsága és hallgatása mögött ott a termékenyebb gondolat, ami a zenében él. Egyébként mint fiának 1944-ben írta: „A butaság ellen nem lehet küzdeni. [...] A legjobb védekező eszköz a hallgatás.”1270 Bartók kortársai, csodálói és barátai bölcsességét adta tovább, akik az ő példájából is erőt meríthettek. Szabolcsi Bence 1938-ban csak annyit jegyzett meg Molnár Antalnak: „Gondolkodónak legjobb a hallgatás.”1271 Tóth Aladár pedig néhány év 261