Miskolczy Ambrus: Tiszta forrás felé… - Közelítések Bartók Béla és a Cantata profana világához (Budapest, 2011)
A "tiszta forrás" - vallás, mítosz, utópia?
mítosz és zene. Tudjuk, Bartók már rég levetette a Petőfi-nyakkendőt, és egykori hazafias lelkesedéséről is kritikusan nyilatkozott, és mély keserűséggel észlelte, ahogy eltűnik az emberi haza, vagy inkább eltüntetik azt a hazát, amelyet zenében akart megörökíteni. A Concerto IV-ben egy tilinkó-dallamra emlékeztető, népzenei hangvételű oboaszóló után Karádi Katalin repertoárjának egykori sláger darabját, a Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország! címűt figurázza ki. Címe, a szöveg kezdete: „Hol szőke sellő, lenge szellő / Játszik a Tiszán / Ott él egy nép, legendák népe, / Ott az én hazám. // Az ősi Kárpát őrzi álmát / Hű Csaba vezér, / Ki csillagoknak égi útján / Vissza-vissza tér, / Hogy jön, szívünk visszavárja, / S hogy felzeng a trombitája! [Refrén] Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, / Gyönyörűbb, mint a nagyvilág! / Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád. / Táltos paripánkon odaszállunk, / Hazahí fű, fa, lomb, virág! / Úgy hí a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország!”1961 Bartók viszont elment. Maradt az irónia, mert - aki érti — „egy sztereotip módon irredenta magyar dallamreminiszcencia román ritmusú változatáról van szó”. És így ez „a »honvágy-dallam« Bartók talán legzseniálisabb zenei utalása lehet az általa vallott integritás-gondolatra,”1262 vagy inkább hungarus-gondolatra. És maradt a vágy, az örök vágy a tiszta forrás után. Kérdés: hogyan lehet eljutni hozzá? Örök kérdés. Petőfi karddal harcolt érte. József Attila az ő parafrázisával élt, amikor lemondva az erőszakról a Cantata profana igazát élte át, és foglalta versbe. Forrást kutat, nem vért itat a szabadság s a szerelem. Vajon nem ez Bartók szarvasainak leghitelesebb üzenete? Mindenkihez szól, mindenki átérzi az üzenet igazát, végső soron a titkot, a kimondhatatlant. És felvillan a Bartók-féle szállóige, mint valami kategorikus imperatívusz: „Csak tiszta forrásból!” Láttuk, hogy a „tiszta” jelzőt talán a véletlen sugalmazta, a véletlent viszont az ihlet. Persze lehetett volna másképpen is fogalmazni. Csakhogy az ihlet és a művészet közötti kapcsolat értelmezésének olyan hagyománya van, amely Bartók világába vezet. József Attila vezette vissza a költészetet az ihletre, erre a dekonstruálhatatlan fogalomra: „A költemény nem is spekuláció, hiszen az értekezéssel ellentétben ragaszkodik az alakjához, így azonban nem is az alakja teszi (ami ismét intuíció volna), hanem az alakjához való ragaszkodása. Se nem intuíció, se nem spekuláció - a művészet egy harmadik szellemiség, mondjunk egy nevet, ihlet.” Az egyéni ihlet azonban egyben nemzeti ihlet is, közösségi létünkből is származik. A 20. század közössége a nemzet, akár akarjuk, akár nem. „A nemzet közös ihlet” - hangoztatta József Attila.1963 A tiszta forrás képzetének alakulását valahogy úgy is láthatjuk, mint az erőfeszítést, hogy valaki röviden és hatásosan, a legrövidebben és a leghatásosabban kimondja: „Csak tiszta forrásból!” Az is hatásosabb, ahogy Szabolcsi Bence rövidre fogva magyarázta József Attila Bartók-jellemzésének horderejét: „B. ugyanúgy kettős formanyelv kidolgozója, mint Beethoven. Kettős pólus dialektikus, állandó feszültsége, a maradó és elmúló, a disszonáns és a harmonikus. József Attila helyesen figyelte meg, hogy a kettő állandóan egymásba oldódik, egyik a másikat hívja és kihívja, ezzel teszi folytonosan hullámzóvá a teljes gondolatfonalat. [... ] A kettős emberi karakter kérdése kezdettől végigkíséri. (Ugyanaz az anyag kettős formációban: az ideális és a torz, a királyfi és a fabáb.) A melodikus és ritmikus, a kibontott