Odorics Ferenc: A disszemináció ábrándja - deKON-KÖNYVek 23. (Budapest, 2002)
Tartalom
gén). A „lakom”-ból apokopikusan előáll a „lak” (ez így épp figura etimologica), az „ablakok”-at pedig aferetikusan és apokopikusan egyaránt fosztjuk, így kapjuk meg a „lak”-ot, de ez a „lak” szemantikailag nem a „lakom” „lak”-ja, hiszen viszonyuk homonimikus (nem egy szemantikai tőről fakadtak), azonban a paronomázia átírja ezt a viszonyt, s bizony beköltözteti a lakás „lak”-át a MÁV „ablak”-ába. A paronomázia így az - eleddig általam is lebecsült - plazmusok szemantikai rehabilitációját is elvégzi: megmutatja a jelentéstermelésben játszott relevanciájukat. Noha mindig tudtuk, hogy a legkisebb szintaktikai változás (legalábbis elvben) jelentésbeli módosulásokat okoz. A múlt héten voltam újraolvasóban, Miskolcon József Attila-konferencián (szintén rehabilitációs ügyben), ott a szubjektum többszörözését hajtotta végre a paronomázia algoritmusa annak érdekében, hogy a késő modern korszakküszöbről a recepcióesztétika eszmélkedő szubjektuma bekerüljön a dekonstrukció folyvást rezgésben lévő építményébe. Ez úgy történt, hogy a „lak” retorikai mozgásával, tehát szigorúan nyelvileg egyszerre olvasódik kint és bent a lírai alany, ahogy nézi saját magát bent a fülkében a fülkén kívülről. Az én többszörösen néz és látszódik: 1. aki néz kívülről, 2. akit lát bent, 3. s akiket látnak tükröződni a vonat ablaküvegében: kívülről a kinti én, s belülről a benti én, így legalább hárman vannak, de inkább négyen. Az újraolvasó, rehabilitációs vita terminusában egy idősödő professzor (élő József Attila-szakértő) így szól: „József Attila Korong utcai lakásából nem lehetett látni sem a vasutat, sem a vonatokat.” Ismételem: „József Attila Korong utcai lakásából nem lehetett látni sem a vasutat, sem a vonatokat.” „József Attila Korong utcai lakásából nem lehetett látni sem a vasutatat, sem a vonatokat.”