Pléh Csaba: A lélek és a lélektan örömei (Budapest, 2008)
2. fejezet: Fogalmak és témák sorsa
9. A SZORONGÁS A PSZICHOLÓGIA TÖRTÉNETÉBEN emberre rátelepedő üzemmód, a szabadságból és a kiszolgáltatottságból táplálkozik” (Kierkegaard, 2000, magyar nyelvű szelekció írásaiból, kifejezetten ebből a szempontból). Az ember állandóan értelmezést kereső, intencionális, hermeneutikus lény, miközben a világ körülötte üres, hideg és értelmetlen. Sajátos léthelyzetéből fakadóan kell állandóan átélnie a szorongást, mert ha szembenéz a valósággal, akkor észre kell hogy vegye, hogy mind eltűnt, ami biztos fogódzó, a meleg belsőségesség világa. Kiszolgáltatottság és magány az ember léthelyzetének jellemzői, amelyekből az egzisztenciális élményként átélt szorongás keletkezik, ahogy József Attila fogalmaz Reménytelenül című versében: A semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog, köréje gyűlnek szelíden s nézik, nézik a csillagok. Ez a szorongásfogalom természetesen méltó filozófiai értelmezést igényelne, amelyre most nincs mód, de nincs is szükségünk. Fontos azonban tudnunk, hogy ez a fogalom a pszichológus szempontjából meglehetősen lehorgonyzatlan és általános érzésnek tartja a szorongást. Nem kapcsolja össze azt a félelemmel, amint az máshol történik, hanem helyette valamiféle elkerülhetetlen, a letagadhatatlan léthelyzetből fakadó mozzanatról lesz szó. A 20. század közepén azonban kialakultak olyan klinikai pszichológiai, illetve pszichiátriai irányzatok is, amelyek ezt a léthelyzetalapú szorongást állították terápiás munkájuk középpontjába. Viktor E. Frankl (1905-1997) ún. logoterápiás irányzata a hangsúlyt az értelemadásra helyezi. Úgy véli, hogy ez az egzisztenciális kiszolgáltatottság és a félelem a szabadsággal való szembenézéstől nemcsak filozófiai kérdés, hanem valódi összeomlást eredményez a pácienseknél. Az élethelyzet világos elemzése, az egzisztenciálanalízis úgy véli, hogy a pszichoterápia számos problémája megoldható, ha a gyógyítómunka előterébe az értelemadást helyezzük. A jelentésadás és a helyzetek átértelmezése maga eredményezi a gyógyító hatást (Franki, 2005). Ez persze nincs teljes ellentmondásban a pszichoanalitikus értelmezéselmélettel. Frankinak és iskolájának újdonságerejű mozzanata, hogy az alapvető szorongást az ember végső léthelyzetéből vezetik le, és nem a traumatikus helyzetekből, s ezt akarják feloldani úgy, hogy magával a pácienssel kerestetik az élet értelmét. 9.3 A DINAMIKUS KONCEPCIÓ A 19. század végétől a német nyelvterület pszichoanalitikus iskolájában Sigmund Freud és társai munkái nyomán, a francia világban pedig Pierre Janet (1923) munkáiban megjelent az a törekvés, hogy valahogy „földhöz kössék”, megszelídítsék a filozófiai Angust fogalmát, azonban mégis megtartsák az egzisztencialista hozzáállásnak azt .