Rab Virág - Deák Anita (szerk.): Együttműködés - versengés (Budapest, 2010)
II. Az együttműködést és versengést befolyásoló tényezők: a közösség, a szituáció és a személyiség jellemzői
126 II. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉST ÉS VERSENGÉST BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK adnia. Emlékezetes elemző leírását találjuk ennek a jelenségnek Hankiss Elemér Szent Györgyök és sárkányok című tanulmányában ( Hankiss, 1980). A jelen esszében csak érintendő kísérleteink és megfigyeléseink - őszinte reményem szerint - ennek ellenkezőjéről győzhetnek meg bennünket. Arról, hogy evolúciós örökségünk, biológiai lényegünk szerint nagyon nehezen viselnénk el ezt a ránk nem jellemzi képet. A másokhoz tartozás, a pozitív kötőrdés és együttműködés igénye nélkülözhetetlen pszichés életelemünk. A kötődés fenntartása kizárólag a kölcsönösség - emóciókat, attitűdöket is magába foglaló hátterével képzelhető el. Következésképpen, ha annak vélelmével kényszerülünk kérni valakitől valamit, hogy nem tudjuk azt viszonozni, az emberi lét frusztrációi egyik legsúlyosabbikát éljük át, annak minden negatív következményével. A fent említett „főik pszichológiai” megközelítés éppen abban téved, hogy a megélt frusztráció következményeit okként kezeli. A frusztrációélmény negatív következményei között, ismert módon, az agresszív tendenciák fokozódását, továbbá a regressziót, valamint a ruminálásnak is nevezhető, beszűkült fixációt tartjuk számon. Az emocionális ragály ennek a negatív hangulatnak az elszabadulását indíthatja. Megfelelő mértékű és „minőségű” együttműködést tükröző és arra serkentő társas támogatás megléte ugyanakkor a frusztráció sokszor figyelembe nem vett, pozitív következményeit indítja: energizál, a megoldásmódok átgondolására serkent, illetve ha kell, célváltást is eredményezhet. Ez ugyancsak emocionális ragály képében és mechanizmusával sokszorozódhat. A „főik pszichológia” ugyanakkor valóban ráérzett arra, hogy - mint írásunk elején említettük -, akárcsak a sírás és nevetés, együttműködésünk és vetélkedésünk is egyazon zsákból való. A motiváció-emóció-kommunikáció problémakör által leírt és - nem véletlenül - meglehetősen elmosódó határral alakuló, új tudományos diszciplína elemzi a szociális kognició kérdéskörét (Borod, 2000; Adolphs, 2001 ). A gyűjtött/gyűjő adatok egyre világosabban jelzik, hogy a társas momentum megelőzi az éntudat kialakulását. Pedig e nézet képviselői/alakítói valószínűleg nem is olvasták József Attilát... Adolphs (2001) folyamatleírása ragyogóan érzékelteti a szociális kogniciós komponens dinamikáját. Értelmezése szerint a szociális percepció-szociális kogniciós társas viselkedés háromosztatú, ámde alkalmas visszacsatolásokkal egységesített folyamatának különböző szakaszait eltérő központi idegrendszeri képletek aktivitása szervezi. Meglátása szerint az ingerek megbízható percepciójának folyamatát elsődlegesen szenzoros és asszociatív kérgi területek aktivitása generálja, olyan kéreg alatti képletekkel együttműködve, mint az amygdala és annak kérgi kapcsolatai. A kimeneti oldal, a szociális magatartási aktusok szervezésében a motoros kéreg, a bazális ganglionok, a hypothalamus és az agytörzs periageductális szürkeállománya kap szerepet. A folyamat zavartalanságát az egyes részfeladatok közötti kölcsönös funkcionális feed-back, sőt újabb kutatások szerint számos erőfeszítő, feed-forward kapcsolat biztosítja. Donald Hebb híres, a Grastyan-laborban többünk aktív közreműködésével salátává olvasott A magatartás szervezése című monográfiája megjelenése félévszázados év-