Schmal Dániel: A kezdet nélküli kezdet. Descartes és a kartezianizmus problémái (Budapest, 2012)
Szó sincs arról, hogy a descartes-i filozófia elutasítana mindent, ami nem bizonyítható a fogalmak kapcsolata révén. Miközben vizsgálódásai középpontjában a fogalmi evidenciák összefüggése áll, „fél szemmel” mindig ezek rendszerén kívülre tekint, arra a szabad cselekvőre, aki „saját szabadságával élve” végzi a gondolkodás temporális műveletét, aki „egyszer az életben” elhatározza, hogy kezdetektől nyomon követi az evidens fogalmak kapcsolatát, ám aki adott esetben fel is függesztheti e tevékenységét annak érdekében, hogy minden maradék idejét „az érzékek ellazításának és a szellem pihentetésének” szentelje. Descartes erősen támaszkodik egy sor olyan bizonyosságra, amely fogalmilag nem kifejezhető, hiszen transzcendens a módszeresen vizsgált fogalmi összefüggésekhez képest. Ezek a bizonyosságok jellemzően a konkrét körülményekre, a filozófia művelésének az adott tér-idő feltételek között végzett módjára vonatkoznak, s egy olyan cselekvő szubjektumot feltételeznek, aki mindig megőrzi a kívülállás bizonyos mértékét azokkal a gondolati alakzatokkal szemben, amelyek a figyelmes elmélkedő számára hozzáférhetővé válnak.