Szász Anna: Három pár női láb (Budapest, 2003)
Tartalom
névvel, lakcímmel jegyzett szerkesztéséhez, a szerzőséghez is. Vagy ahhoz, hogy részt vegyen valaki a március 15-i felvonulásokon. Ma kockázat nélkül aláírhat bárki bármilyen kiáltványt, memorandumot, hűségnyilatkozatot. Ma, úgy gondolom, nincs szükség civil kurázsira. Ma leginkább valamiféle civil öntudatra lenne szükség. Olyasmire például, mint amilyennel Svájcból hazatelepült ismerősöm rendelkezik, aki álmélkodva, hitetlenkedve és felháborodva fedezi föl, hogy itt nálunk a lakosság szolgálatára rendeltetett hivatalok és intézmények nem szolgáltatnak és intéznek, hanem kegyet gyakorolnak. Ha, egyáltalán, Ismerősöm ülősztrájkot folytatott a legnagyobb lakossági bank központjában, mert Svájcból átutalt nyugdíját hat hét eltelte után sem kapta meg. Azzal indokolták, hogy a pénz még nem érkezett ide. Hát, ami a svájci bankot illeti, ez nyilvánvaló nonszensz. Ismerősöm nem kiabált, nem oktatta ki az alkalmazottakat, nem csinált jelenetet. Csöndben annyit mondott, hogy ő akkor most addig nem megy el, amíg nem találják a pénzét. Vagy adjanak egy papírt arról, hogy nincs. És láss csodát, meglett. Nem telt bele még egy rövid félóra sem. Ennyi. 11