Szász Anna: Három pár női láb (Budapest, 2003)

Tartalom

névvel, lakcímmel jegyzett szerkesztéséhez, a szerzőséghez is. Vagy ahhoz, hogy részt vegyen valaki a március 15-i felvonulásokon. Ma kockázat nélkül aláírhat bárki bármilyen kiáltványt, memo­randumot, hűségnyilatkozatot. Ma, úgy gondolom, nincs szükség civil kurázsira. Ma leginkább valamiféle civil öntudatra lenne szük­ség. Olyasmire például, mint amilyennel Svájcból hazatelepült is­merősöm rendelkezik, aki álmélkodva, hitetlenkedve és felháborod­va fedezi föl, hogy itt nálunk a lakosság szolgálatára rendeltetett hivatalok és intézmények nem szolgáltatnak és intéznek, hanem kegyet gyakorolnak. Ha, egyáltalán, Ismerősöm ülősztrájkot folytatott a legnagyobb lakossági bank központjában, mert Svájcból átutalt nyugdíját hat hét eltelte után sem kapta meg. Azzal indokolták, hogy a pénz még nem érkezett ide. Hát, ami a svájci bankot illeti, ez nyilvánvaló nonszensz. Isme­rősöm nem kiabált, nem oktatta ki az alkalmazottakat, nem csinált jelenetet. Csöndben annyit mondott, hogy ő akkor most addig nem megy el, amíg nem találják a pénzét. Vagy adjanak egy papírt arról, hogy nincs. És láss csodát, meglett. Nem telt bele még egy rövid félóra sem. Ennyi. 11

Next