Szitár Katalin: Hiány-jelek - Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Krúdy Gyula írásművészetéről - Universitas Pannonica 24. (Budapest, 2014)
A felejtés narratívája (Krúdí Gyula: Női arckép a kisvárosban)
dódott az is, hogy e próza líraiságának fontos forrása a „zenei” intonáció. A lírai jelleget ugyanis nem meríti ki sem a szubjektivitás hangsúlyozása, sem a „romantikus” attitűd. A közvetlen szerzőiség kategóriáival sem tudjuk azt megmagyarázni. Krúdy prózanyelvének értelmezése csak akkor lehet sikeres, ha elméletileg is felvetjük a próza hangalaki rendezettsége és értelemalkotó lehetőségei közti kapcsolat kérdését, s a líraiság ismérveit a hangzó beszéd és az írás közti specifikus viszonyként próbáljuk megragadni. Krúdy prózaírását már kortársai annak a „hangnak” a minősége alapján azonosították, amelyet joggal nevezhetünk jelentésképző prózai intonációnak. Schöpflin a „gordonkahangot” úgy határozta meg, mint az eleven intonációt hordozó beszédhang átvitelét az írásba: „Legjobban azonban a hangja tetszett, az a mély, férfias bariton, amelyben benne van az élet melankóliája, de öröme is, a gyönyörködés az emberekben és a dolgokban és egyúttal közöny irántuk, mint magányos gordonkázó a kert bokrai mögött, aki nem játszik megszabott kottára írt dallamokat, hanem csak a maga számára fantáziál, ahogy éppen eszébe jut, s ahogy belső sugallal igazítja kezét. Aki hallotta beszélni, az is ismeri ezt a hangot, mélységét, hangzatosságát, férfias szépségét a beszédhang megegyezett írásainak hangjával. Ez a hang írásainak legfőbb szépsége. Maga az írásának szépsége. Ezért olyan nehéz elemezni, zenei és irodalmi fogalmakat kellene egyszerre találni hozzá.” (Kiemelések tőlem - Sz. K.)59 magyar próza köréből. Szerk. Horváth Kornélia, Szitár Katalin, Kijárat, Bp. 2003.88-89. [87-98.] 59 Schöpflin Aladár: Krúdy Gyula ( U6.: Válogatott tanulmányok. Vál., szerk. és nevez. Komlós Aladár, Szépirodalmi, Bp. 1967. 421. (420-423.) Ered. megj. Nyugat 1933.10-11. sz.