Takács Ferenc: Kapirgálókönyv (Budapest, 2017)
Kapirgálások
KAPIRGALASOK túl miféle elfojtott tudattartalom törte át a freudi cenzort, erre nézvést csupán találgathatunk: nem talán valami kinnlevőség, egy nagyobb öszszegből neki visszajáró pénz gondolata kirizsgálta a szedő tudatalattiját? Tanulság? Van tanulság, bár eléggé lehangoló. Hiába vívja ugyanis a maga örök harcát a szövegromlás ellen a szöveg gondozója, munkája szükségképp kudarc vagy - legyünk kegyeletesek - félsiker, miközben tisztítja a szöveget, szennyezi is. A mű „eredeti”, „igazi”, „autentikus” szövegét helyreállítani és egyszer s mindenkorra rögzíteni igyekvő filológus lidércfényt kerget, a szöveg már létrejötte pillanatában is romlott, s azóta is romlik, mégpedig a természeti törvények szigorú szükségszerűségével, ha a fene fenét eszik, akkor is. Persze pozitívan is viszonyulhatunk a dologhoz. Dobjuk el a „romlás” szót, beszéljünk inkább „változásról”, s örvendezzünk, hogy az irodalmi szöveg a maga „igazi” és „végleges” alakjának hullamerevsége helyett az örök alakulás (azaz az élet) állapotában - pontosabban, folyamatában - leledzik. S fogjuk fel mindezt a folklór módjára: az irodalmi szöveg kézről kézre, kiadásról kiadásra jár, s közben alakít rajta, újabb és újabb változatokban írja újra a szövegkiadás technikai esetlegességeinek burkában megbúvó kollektív kreativitás. És hát ugyanez a kollektív kreativitás, az olvasók befogadói munkája írja újra - írja át! — ezer változatban, még ha ennek írott-nyomtatott nyoma nem marad is, az irodalmi szöveg jelentését, a mű értelmét és közlendőjét. És az olvasót hiába próbálja ebben korlátozni és a „helyes” értelmezés felé terelni az irodalomtudomány szakmai hatalma és az irodalomtanítás oktatói tekintélye. Ő bizony, ha neki úgy tetszik, az Elh, döntsd a tőkét-kezdetű József Attila-verssorból a burzsoázia hímivarú képviselői címére intézett kasztrációs fenyegetést olvas ki - azaz anarcho-femino-terrorista üzenetet. Vagy, teszem azt, az Anyám tyúkjában Petőfiék bensőséges természetközelségének, sőt korukat messze megelőzően fejlett környezettudatosságuknak lírai bizonyítékát látja - azaz ökoszentimentalista költeményként olvassa. Ami szíve joga, szögezem le sietve. Magyar Narancs, 2011. július 14. és 2011. július 28.