Tverdota György: Tizenkét vers. József Attila Eszmélet-ciklusának elemzése (Budapest, 2004)
A tévedések hármas útja
hogy Németh Andor túl van már azizmusokon, s hogy az általa kifejtett költészetkoncepció a poésie pure elvével rokonítható. Nem véletlen, hogy a költő halála után írott cikkeiben, majd József Attiláról megjelent 1944-es monográfiájában a húszas évek végéről szólva több ponton megismétli a kommentár gondolatait: „A számtalan költői iskola egy tételben egyezett meg: a költészet a szellem öncélú funkciója, ellentéte a közlésnek. Ezt a tételt József Attila is magáévá tette. Mint az egész költői front, Valérytől Tristan Tzaráig, ő is ki akarta küszöbölni verseiből a rezonírozó elemeket, a melldöngető szószátyárkodást, a giccses érzelgősséget s általában mindazt, amit a filiszter a régi értelemben vett költészet kifejező eszközeinek vélt. A közlés technikája a kifejtés, hirdettük, a költészeté a kifejezés. Valamennyiünk ideálja a komprimált vers volt, amelyben nem a költői van felhígítva, hanem amelynek az élvezőben kell feloldódnia. Mert minden eleme tiszta poézis, még a betűk rendje és egymásutánja is... Egyelőre azonban 1927-ben vagyunk, a Medáliákral. Ez az év az abszolút költészet éve József Attilánál, minden mellékcél és mellékgondolat nélkül.”128 Még egy Németh Andor-tanúbizonyság 1947-ből: „József Attila máshogy indult, és máshogy végezte pályáját, mint Mallarmé - mégis volt egy pillanat, amikor a költészet célja és értelme feletti eszmélkedései során ugyanazokra a következtetésekre jutott, mint Mallarmé, s szigorúan logikus fő lévén, e megállapításokhoz szabta költői gyakorlatát.”1929 A költemény a világ egész szemléleti helyettese. Ez a pillanat József Attila költészetében a húszas évek végén volt. A mallarméi következtetésekhez a Medáliákban és társaiban szabta költői gyakorlatát. Mallarméhoz és Valéryhez hasonlóan ekkor ő is ki akarta hagyni a verseiből a prózai összetevőket, s annak a különlegesen értékes esszenciának a lepárlására törekedett, ami a tiszta költészet. A tömény vers, vagy közismert idegen szóval, a komprimált vers megalkotásának szándéka lebegett a szeme előtt, amikor a Medáliák-ciklus darabjait írta. Mint a Valéry-típusú tiszta költő, ő is irtózott attól, hogy verseiben vallomásokat tegyen, hogy a mű középpontjában a lírai én lelkivilága, az arról készült gyónás álljon. Ekkoriban az én számára is csak ugrópont volt ahhoz, hogy a világ egészét versébe idézze. Elhalványulnak a részleges, konkrét témák, amelyek előretolakodván, elven 128 Németh Andor: Medáliák. In Kortársak. 1079-1080. 129 Németh Andor: Beszélgetés a költészetről. In Németh Andor József Attiláról. Budapest, 1989, Gondolat, 423.