Tverdota György: Tizenkét vers. József Attila Eszmélet-ciklusának elemzése (Budapest, 2004)
"Gránitba vésett gondolatok"
ezért megérdemli, hogy tönkremenjen. Költőnk „társadalmi kérdésekben” mindhaláláig „a tudományos szocializmus logikáját vette irányadóul”, ahogyan élete utolsó interjújában, 1937 nyarán kifejezte magát.188 Utolsó nagyszabású tanulmányában, a Hegel, Marx, Freudben a címbe foglalt három gondolkodó teóriáit kívánta meghaladni, de úgy, hogy egyben épített rájuk. A dialektikus módszerrel történő gondolkodás igénye tehát az Eszmélet megírása idején sem volt idegen tőle. József Attila annak a rendszernek mindhalálig ellenzéke s ezen belül radikális kritikusa volt, amelyben élnie adatott. Nem célszerű tehát kétségbe vonni a IV. darab olyan olvasatának létjogosultságát, amely ítéletet lát a vers egészében a kor társadalmáról, s megjósolja vagy várja a fennálló rend összeomlását, s helyette egy organikus, életszerű, a mozgás, változás, fejlődés szabadságát biztosító másik rend eljövetelét. Ebben az összefüggésben a „lesz” szó jelentése nemcsak a devenir, az általában vett levés, hanem úgy is felfogható az igealak, mint a van jövő idejű formája. A virágot, az eleven létezőt ma hiányként konstatálja a beszélő, azt mondja róla, hogy nincs, majd pedig kijelenti, hogy a meglevő világ széthullása után ez a hiány betöltetik. Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy és ugyanazon strófát egyszerre közelítünk meg olyan gondolatrendszerek felől, amelyek egymástól idegenek, korban is különböznek, az általánosítás különböző szintjein helyezkednek el. Nos, az Eszmélet egyik különössége éppen ebben rejlik. Nem ez az egyetlen darab, amely úgy épül fel, hogy benne különböző eszmerendszerek egymást tökéletesen takarják. József Attila minden bizonnyal tudatosan, szándékosan hajtotta végre ezt a bravúrt. Ennek révén egy különös metanyelvet alkotott meg. A tartalmakat eltüntette a versből. A szavak, mondatok, képek, alakzatok üres formák, amelyek a megközelítési módtól függően különféleképpen tölthetők föl, úgy, hogy a különböző értelemalakzatok egymással még csak nem is érintkeznek. Végezetül érdemes számot vetni a strófa egy igen korai értelmezésével, amely nem eszmerendszerek, hanem a személyes tapasztalatok síkján bontja ki magyarázatát. Vágó Márta emlékiratában olvasható ez az értelmezés: „Egyszer az ablakba épített sarokdíványon uzsonnáztunk Nemes Médivel, [József Attila] akkor is verseket mondott, és elkezdte magyarázni az Eszmélet sokat vitatott strófájának. Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ utolsó három sorát. Sokan nem értették összefüggését az előző hárommal. Igyekszem magyarázatát, az egész beszélgetést pontosan leírni.”189 Vágó Márta magyarázatkísérletében 183 183 József Attila: Van-e szociológiai indokoltsága az új népies iránynak? In József Attila Összes Művei. III. kötet. Szerk. Szabolcsi Miklós. Budapest, 1958, Akadémiai, 1973. és Vágó Márta: József Attila. Budapest, 1975, Szépirodalmi, 224.