Tverdota György: Tizenkét vers. József Attila Eszmélet-ciklusának elemzése (Budapest, 2004)
Az eszmélet születése
levelek erős pszichoanalitikus ihletettségéhez nem fér kétség. Vajon elmondható-e ez az Eszméletről. Ha nemleges választ adnék a kérdésre, akkor az analógiák, átfedések keresésének útját eleve eltorlaszolnám. A kérdés nem annyira az, hogy József Attila költészetében megjelennek-e olyan témák, vannak-e jelei olyan világlátásnak, amelyek a költő pszichoanalitikus orientációjából következnek. Nem feladatom annak meghatározása, mikortól érhető tetten a mélylélektani ihlet lírájában. Az Eszmélet születése idején ennek jelenléte nyilvánvaló. A probléma sokkal inkább abban van, hogy mennyire hatja át a pszichoanalízis József Attila költészetét? Minden nyelvi fordulatban, minden kis részletben mindenáron ennek az ihletnek a működésére kell gyanakodnunk - aki keres, az talál is alapon -, vagy pedig „csak” az egyik fontos összetevőt kell látnunk benne, amely más összetevőkkel, más eszmetörténeti rugókkal (marxizmus, bergsonizmus, hegelianizmus) együtt szolgál szemléleti alapul a ciklus megalkotásához? Jelenlegi ismereteim alapján az utóbbi alternatívát tartom a termékenyebbnek. Néhány olyan helyet vesznek sorra a továbbiakban, amelyekből kiindulhatunk a megfelelések keresésére a pszichoanalitikus prózában. Csak röviden teszem ezt, mert az egyes strófák részletes elemzése során megfelelő mélységben foglalkozom külön-külön ezekkel a vonatkozásokkal. A II. versben szereplő álombéli tapasztalat klasszikus freudi téma, feltételezi, hogy József Attila ismerte és kiaknázta a bécsi mester Álomfejtés című művét. A „Kék, piros, sárga, összekent képeket láttam álmaimban” és „egy szálló porszem el nem hibbant” sorok alapjában véve ugyanolyan álomleírást tartalmaznak, amilyenekkel a Rapaport-levelekben számos alkalommal találkozunk. Ezek a leírások többnyire az álombéli történések részletesebb elmondására törekszenek, de van köztük olyan is, amely - az előbbi idézetek módján - több álom tartalmát summázza, az adott álmok domináns tartalmára koncentrálva. Ilyen a következő: „Eszembe jutnak a régi álmok, amelyekben világításról van szó, hogy hiába gyújtok gyufát, nem látok, hiába csavarom föl a villanykapcsolót, nem gyullad meg a fény - ezek mind borzasztó álmok voltak.”77 A versben felidézett visszatérő álmok ezzel szemben nem szorongásosak, hanem kifejezetten derűsek, megnyugtatók. Elmondásuk technikája azonban azonos a levelekben és a versben: többes szám és az álomtéma puszta evokálására való korlátozódás jellemzi őket. Az V. vers fontos fordulatot jelent József Attila költői pályáján szempontunkból. Ha az Egy kisgyerek sír című verset nem számítjuk, mert emlékező jellege legalábbis elhomályosult, akkor a ciklus ötödik darabjával kezdődik azoknak a verseknek a sora, amelyek a gyermekkori emsz József Attila: Rapaport-levelek. In „Miért fáj ma is”. 373.