Urfi Péter: A láthatatlan tápanyagvagyon - Doktori mestermunkák (Budapest, 2003)
I. A műtrágyázás korszakai és megítélésének időszerű kérdései Magyarországon
az állattenyésztésben a nyitott, természetszerű tartási formák kerülnek előtérbe; a vízöblítéses trágyaeltávolítás helyett az alom alkalmazása megkönnyíti a trágya kezelését és felhasználását; különös fontosságúvá válik az állattenyésztés és növénytermesztés közti kapcsolatok összehangolása, a melléktermékek felhasználása, a tápanyagforgalom biztosítása és veszteségeinek minimalizálása. „A szántóföldi ökoszisztéma abban különbözik a természetestől - írja Németh (1996) -, hogy a termesztett növények által felvett tápanyagmennyiséget elszállítják a területről. A természetes ökoszisztémák a talaj szervesanyag- és tápanyagtartalmának változása szempontjából egyensúlyi rendszerűnek mondhatók, körforgalom alakul ki, melyben a veszteségek alacsony szinten vannak. A növénytermesztés során ez az egyensúlyi állapot megbomlik a termés elszállításával. Ha nem történik meg az így kivont tápelemek pótlása, akkor rablógazdálkodás, talajzsaroló művelés folyik... A fentiekből értelemszerűen adódik, hogy a fejlődés bizonyos szintjén a mezőgazdasági termesztés... sem képzelhető el külső erőforrások (energia, trágyaszerek stb.) alkalmazása nélkül.” A tápanyag-visszapótlás anyagainak, eljárásainak skálája igen széles; a két pólust itt az iparszerű növénytermesztés egyoldalúan a műtrágyákra alapozott tápanyaggazdálkodása, illetve a műtrágyákat egyáltalán nem használó biológiai dinamikus irányzat képviseli. Mindkét irányzathoz fűződtek - és részben ma is fűződnek - olyan nézetek, amelyek akár az egyiket, akár a másikat környezeti szempontból egyoldalúan pozitív vonásokkal ruházzák fel. Kádár (1992, 1993) csokorba gyűjtötte és ütköztette az ellentétes irányzatok képviselői által hangoztatott érveket. Eszerint az erősen kemizált növénytermesztés híveinek főbb indokai az alábbiak: A műtrágyákkal olyan anyagokat viszünk a talajba, amelyek természettől fogva benne vannak, csak nem kielégítő mennyiségben. A túltrágyázás, illetve a szakszerűtlen alkalmazás és a vele kapcsolatos környezetszennyezés nem általánosítható és csak lokálisan fordulhat elő. A műtrágyák nemkívánatos mellékhatásainak elhárítására hatásos módszereket ismerünk. (Savanyító hatás ellen meszezés, nitrátosodás ellen megosztott adagolás és lassan ható műtrágyák.) A kemizálás következtében nőnek a termések, és ez azt is jelenti, hogy több oxigén termelődik. Mivel a növények a fotoszintézis során felhasználják és élelemmé alakítják a levegőben lévő széndioxidot, a talajba kerülő szennyeződéseket és ásványi elemeket, egyaránt tisztítják a levegőt, a talajt és a talajba szivárgó vizeket. A nagyobb termés jobb talaj