Urfi Péter: A láthatatlan tápanyagvagyon - Doktori mestermunkák (Budapest, 2003)
I. A műtrágyázás korszakai és megítélésének időszerű kérdései Magyarországon
okozó művelése; talajok elszegényedése; rosszul kezelt, szennyezést okozó trágyakazlak; élelmiszerhigiéniai problémák); a külső erőforrások hiánya ugyanakkor korlátozta a termelés növelését. Az iparszerű modell jellemzői ezzel szemben az alábbiak (Ángyán és Menyhért 1997a; Bethlendi 1979; Komló 1971; Sántha 1996a), az ipar logikájának (zárt, ember által szabályozott tér; kívülről vezérelt, kiszámítható folyamatok; ember alkotta, ellenőrzött összetételű anyagok használata) alkalmazása a mezőgazdaságra a környezettől való minél teljesebb függetlenedés igényéhez, a természeti erőforrások fokozatos helyettesítéséhez vezet; - a mezőgazdasági üzem és a mezőgazdaság egésze nyitottá válik, egyre fokozza a viszonylag olcsó ipari inputok felhasználását, s ezáltal az ipartól való függőségét is; - az ipari nyersanyagok használata lehetővé teszi az üzemen belüli ágazati arányok eltolódását, majd az ágazati kapcsolatok felbomlását is; - a merev, „iparszerű” technológia „iparszerű” nyersanyagokat követel meg (előírt béltartalommal, tisztasággal stb.), s ez feleslegessé teszi, hulladékká degradálja a melléktermékeket; - a mezőgazdálkodás - a biológiai és társadalmi élettér funkciók kiiktatásával - kizárólag termeléscentrikussá, a termelés pedig alapvetően főtermékcentrikussá válik, s ebben a tekintetben rendkívül sikeres: a hozamok jelentősen növekszenek, az ipari inputok az ágazatok növekedési korlátait is feloldják, s mivel látszólag semmi nem áll útjába a specializációnak és koncentrációnak, egyre több hasznosítatlan melléktermék keletkezik. Az iparszerű termelés alternatívájaként már a XX. század húszas éveiben megjelentek az ökológiai gazdálkodás (biogazdálkodás) első irányzatai (vö. például Seléndy 1996, Sántha 1996a és c), majd az iparszerű termeléssel párhuzamosan fejlődtek tovább. Mivel azonban „a biotermesztés speciális minőség előállítására törekvő, a sajátos minőséget honorálni tudó és hajlandó fogyasztói réteg részére történő termelést jelent” (Sántha 1996c) és igen alapos szakmai felkészültséget feltételez, széles körben nem terjedhetett el. Ismertsége akkor kezdett rohamosan nőni, amikor az iparszerű termelés gazdasági alapjai a hetvenes évek olajárrobbanásait követően meginogtak, káros környezeti hatásai pedig egyre nyilvánvalóbbá váltak. A biogazdálkodás általános jellemzői Kismányoky (1995), Papacostea (1980), Podmaniczky et al. (1995), Sántha (1996) és ?) és Sárközy (1998) nyomán.