Urfi Péter: A láthatatlan tápanyagvagyon - Doktori mestermunkák (Budapest, 2003)
I. A műtrágyázás korszakai és megítélésének időszerű kérdései Magyarországon
a természeti ciklusokhoz, körfolyamatokhoz való alkalmazkodás mint ideál; gazdaságon belül lehetőleg minél zártabb anyag- és energiaáramlás megvalósítása; az ipari inputok minimalizálása, ami önmagában nem jelent külterjesztést, mert nem az összes ráfordítás visszafogását takarja, hanem a ráfordítások összetételének változását; a cél nem a növekedés, hanem a stabilitás, tehát nem az ökológiai potenciál maximális kihasználása, hanem annak tartós megőrzése; a meghatározó kimenetek az agroökológiai feltételek stabilitása és a sajátos minőségű - egészséges, vegyszermentes - termékek; - a biogazdálkodás hívei nem a gazdaságos megoldások között keresik a biológiának legmegfelelőbbet, hanem a biológiai megoldások közül a leggazdaságosabbat; - döntő jelentőségű a potenciális szennyezőktől - a lehetőségek szerint - izolált termőhely, illetve a termőhelyhez alkalmazkodó fajok, fajták és agrotechnikai beavatkozások megválasztása; - a talaj folyamatos fedettségét biztosító, a növényvédelmi és tápanyaggazdálkodási szempontok egyidejű figyelembevételével megtervezett növényi sorrend és növénytársítás a sikeres biogazdálkodás döntő tényezője; kiemelt szerepet kap a talaj szervesanyag-gazdálkodása, az optimális humusztartalom és talajélet biztosítása; a tápanyag-visszapótlásban meghatározó a különböző szerves anyagokból készült komposztok használata, amelyet kőlisztekkel, agyagásványokkal egészítenek ki; a szintetikus N-műtrágyák használatát kerülik; a legfontosabb N-forrás a N-fixáló növények termesztése a vetésforgóban; a gyomirtás, a gomba- és rovarkártevők elleni védekezés a szintetikus növényvédőszerek helyett a növények ellenálló képességére, a vetésforgóra, a mechanikai gyomirtásra, a kártevők természetes ellenségeire (ragadozó rovarok, vírusok, gombák), növényekből nyert kivonatokra, nem mérgező ásványi porokra stb. épül; az állattenyésztés oly módon illeszkedik a gazdálkodás egészébe, hogy a gazdaságon belüli anyag- és energiaforgalom minél zártabb legyen; a biogazdálkodásnak a biotermesztésből származó takarmányok etetése, az állatok „természetszerű” tartása felel meg (az állatok ablaktalan épületekben történő vagy ketreces tartása nem megengedett, ahogy az antibiotikumok, hormonkészítmények etetése sem); jellemző a teljes termékpálya folyamatos ellenőrzése, a sajátos minőség dokumentálása az e célból létrehozott szervezetek által; e tanúsítványok egyrészt a fogyasztók érdekeit védik, másrészt lehetővé teszik az átlagosnál magasabb ár elérését, amely nélkül a rela.