A L’Harmattan-t több mint 35 éve alapították Franciaországban. A kiadó, amely a kortárs irodalom, a humántudományok és társadalomtudományok területén jelentet meg könyveket, világszerte elismert. Kínálata rendkívül széles, szerzői a legkülönfélébb kultúrákat, műfajokat és filozófiákat képviselik.

Első magyarországi könyvesboltja 1999-ben nyílt meg a Belváros egyik legszebb belső udvarán a Kossuth Lajos utcában, az Auguszt Cukrászda mellett. A választás elsődleges oka az egyetemek közelsége volt. Az évek során fokozatosan változott készletünk, jelenleg kizárólag saját kiadványokat illetve a párizsi székhelyű anyacégünk, az Editions L’Harmattan könyveit kínáljuk. Másik könyvesboltunk 2011-ben nyílt meg a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya által vezetett Párbeszéd Házában. Az elnevezés beszédes, mivel a vallások, a tudományok, a kultúrák egymással kommunikáló és egymásra ható szimbiózisát kívánja szemléltetni.

Könyveink közt megtalálhatóak a teológia, a filozófia, a társadalomtörténet, a pszichológia, a történelem-, a néprajz- és az irodalomtudomány klasszikus alapművei, valamint a legújabb kutatások eredményeit közlő kötetek, jezsuita kiadványok, folyóiratok, egyéb igényes szakkönyvek és kiadványok. Köteteink jelentős része tudományos kutatóintézetekkel és felsőoktatási intézményekkel közös sorozatokban jelenik meg, ezzel biztosítva a szakmai színvonalat. Dinamikusan fejlődik kiadónknál a szépirodalmi könyvek kiadása is. Könyv- és folyóirat-bemutatókkal, kedvezményekkel várunk minden kedves érdeklődőt.

Könyvek - Addiktológia

Bajzáth Sándor - Tóth Eszter Zsófia - Rácz József: Repülök a gyógyszerrel - A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon

Budapest, 2014
Addiktológia, Tudomány

Demetrovics Zsolt - Rácz József (szerk.): Partik, drogok, ártalomcsökkentés - Kvalitatív kutatások a parti-szcénában

2008
Addiktológia, Tudomány

Demetrovics Zsolt- Paksi Borbála - Dúll Andrea (szerk.): Pláza, ifjúság, életmód - Egészségmagatartás vizsgálatok a fiatalok körében - Kutatások X.

2009
Addiktológia, Tudomány

Demetrovics Zsolt - Urbán Róbert - Kökönyei Gyöngyi (szerk.): Iskolai egészségpszichológia

2007
Addiktológia, Tudomány

Demetrovics Zsolt: Droghasználat Magyarország táncos szórakozóhelyein

2001
Addiktológia, Tudomány

Demetrovics Zsolt: Drog, család, személyiség - Különböző típusú drogok használatának személyiségpszichológiai és családi háttere - Kutatások VII.

2007
Addiktológia, Tudomány

Elekes Zsuzsanna: Egy változó kor változó ifjúsága - Fiatalok alkohol - és egyéb drogfogyasztása Magyarországon - Kutatások XII.

2009
Addiktológia, Tudomány

Fekete Péter: Szerencsejáték életre-halálra

2006
Addiktológia, Tudomány

Felvinczi Katalin (szerk.): Drogpolitika számokban

2009
Addiktológia, Tudomány

Hoyer Mária: Sóvárgás és szenvedés - Az addiktív keresés mélylélektani megközelítése

2010
Addiktológia, Tudomány

Léderer Katalin: Egy ismeretlen történet

2008
Addiktológia, Tudomány

Paksi Borbála - Demetrovics Zsolt: A drogprevenciós gyakorlat megismerése - Budapesti iskolai drogprevenciós programok felmérése és értékelése

2003
Addiktológia, Tudomány

Paksi Borbála - Demetrovics Zsolt (szerk.): Drogprevenció és egészségfejlesztés az iskolában - Nemzeti Drogmegelőzési Intézet I.

2011
Addiktológia, Tudomány

Paksi Borbála: Drogok és felnőttek - A tizennyolc év feletti lakosság drogfogyasztása és droggal kapcsolatos gondolkodása az ezredfordulón, Magyarországon

2003
Addiktológia, Tudomány

Pikó Bettina (szerk.): Ifjúság, káros szenvedélyek és egészség a modern társadalomban - Nemzeti Drogmegelőzési Intézet szakmai forrás sorozat - Elméletek - modellek 3.

2007
Addiktológia, Tudomány

Pikó Bettina (szerk.): Védőfaktorok nyomában - A káros szenvedélyek megelőzése és egészségfejlesztés serdülőkorban

2010
Addiktológia, Tudomány

Rácz József - Takács Ádám (szerk.): Drogpolitika, hatalomgyakorlás és társadalmi közeg - Elemzések Foucault-i perspektívából - Elméletek - Modellek 5.

2006
Addiktológia, Tudomány

Rácz József (szerk.): Az esélyteremtés új útjai - Kortárs és sorstárs segítéssel szerzett tapasztalataink - Kutatások IX.

2008
Addiktológia, Tudomány

Rácz József (szerk.): Leszakadók - A társadalmi kirekesztődés folyamata - Kutatások V.

2007
Addiktológia, Tudomány

Rácz József et all.: Út a túléléshez - Nyílt színi droghasználat és „belövőszobák” Budapesten - Az ártalomcsökkentéssel kapcsolatos megfontolások - Kutatások XIII.

2010
Addiktológia, Tudomány

Rácz József: Kvalitatív drogkutatások -

2006
Addiktológia, Tudomány

Ritter Ildikó: (T)Örvény - A kábítószerrel való visszaélés büntetőjogi megítélésének hatásvizsgálata - 1999 - március 1. után - Kutatások III.

2003
Addiktológia, Tudomány

Sinkáné - Sinka Rita: Kővirág - A drogpokol hétköznapjai

2004
Addiktológia, Tudomány

Miletics Balázs (szerk.): Szirének Éneke

2001
Addiktológia, Tudomány