A L’Harmattan-t több mint 35 éve alapították Franciaországban. A kiadó, amely a kortárs irodalom, a humántudományok és társadalomtudományok területén jelentet meg könyveket, világszerte elismert. Kínálata rendkívül széles, szerzői a legkülönfélébb kultúrákat, műfajokat és filozófiákat képviselik.

Első magyarországi könyvesboltja 1999-ben nyílt meg a Belváros egyik legszebb belső udvarán a Kossuth Lajos utcában, az Auguszt Cukrászda mellett. A választás elsődleges oka az egyetemek közelsége volt. Az évek során fokozatosan változott készletünk, jelenleg kizárólag saját kiadványokat illetve a párizsi székhelyű anyacégünk, az Editions L’Harmattan könyveit kínáljuk. Másik könyvesboltunk 2011-ben nyílt meg a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya által vezetett Párbeszéd Házában. Az elnevezés beszédes, mivel a vallások, a tudományok, a kultúrák egymással kommunikáló és egymásra ható szimbiózisát kívánja szemléltetni.

Könyveink közt megtalálhatóak a teológia, a filozófia, a társadalomtörténet, a pszichológia, a történelem-, a néprajz- és az irodalomtudomány klasszikus alapművei, valamint a legújabb kutatások eredményeit közlő kötetek, jezsuita kiadványok, folyóiratok, egyéb igényes szakkönyvek és kiadványok. Köteteink jelentős része tudományos kutatóintézetekkel és felsőoktatási intézményekkel közös sorozatokban jelenik meg, ezzel biztosítva a szakmai színvonalat. Dinamikusan fejlődik kiadónknál a szépirodalmi könyvek kiadása is. Könyv- és folyóirat-bemutatókkal, kedvezményekkel várunk minden kedves érdeklődőt.

Könyvek - Jogtudomány

Balogh Lidia et all.: Antidiszkriminációs és esélyegyenlőségi alapismeretek

2010
Jogtudomány, Tudomány

Bayer Judit - Kállai Gábor: Az emberi jogok alapjai

2010
Jogtudomány, Tudomány

Bodor Mária: Gazdasági jog

2007
Jogtudomány, Tudomány

Csiziné Dr. Schlosser Annamária: Az egyházi jogi személy a régi és az új egyházügyi törvényben

Budapest, 2012
Jogtudomány, Tudomány

Hargitai Vera: Polgári jog

2006
Jogtudomány, Tudomány

Elspeth Guild: Mikor bűncselekmény a háború? - Biztonság és európai emberi jogok: az egyéni jogok védelme szükséghelyzet és fegyveres összeütközés idején

Budapest, 2009
Jogtudomány, Tudomány

Halmai Gábor: Alkotmányjog - Emberi jogok - Globalizáció - Az alkotmányos eszmék migrációja

2013
Jogtudomány, Tudomány

Homicskó Árpád Olivér: A magyar társadalombiztosítási és szociális ellátások rendszere

2016
Jogtudomány, Tudomány

Kállai Gábor: A közjog alapjai

2007
Jogtudomány, Tudomány

Kállai Gábor: A közjog alapjai. Alkotmány - Alaptörvény

2011
Jogtudomány, Tudomány

Dr. Kiss Zoltán: A kultúra és a tömegkommunikáció jogi szabályai

2006
Jogtudomány, Tudomány

Kovács Kriszta: Az egyenlőség felé - A hátrányos megkülönböztetés tilalma és a támogató intézkedések

2012
Jogtudomány, Tudomány

Kun Attila: A munkajogi megfelelés ösztönzésének újszerű jogi eszközei

2014
Jogtudomány, Tudomány

Majtényi Balázs (szerk.): Lejtős pálya - Antidiszkrimináció és esélyegyenlőség

2009
Jogtudomány, Tudomány

Majtényi Balázs: Nemzetközi jog

2008
Jogtudomány, Tudomány

Majtényi Balázs: Félreértett jogosultságok - Bizonytalan helyzetű alapjogok Magyarországon

Budapest, 2010
Jogtudomány, Tudomány

Majtényi László - Szabó Máté Dániel (szerk.): Az elveszejtett alkotmány

2011
Jogtudomány, Tudomány

Orosz András Lóránt OFM (szerk.): Emberi jogok a Katolikus Egyház életében és jogában

2010
Jogtudomány, Tudomány

Pap András László: Mozgásszabadság - Alkotmányjogi és nemzetközi jogi alapok

Budapest, 2009
Jogtudomány, Tudomány

Pap András László: A megfigyelés társadalmának proliferációjától az etnikai profilalkotáson át az állami felelősség kiszervezéséig

2012
Jogtudomány, Tudomány

Petrovics Zoltán: Munkajog

2006
Jogtudomány, Tudomány

Sándor Judit: Az én molekulám - Bioetika és emberi jogok a XXI. század elején

2016
Jogtudomány, Tudomány

Schweitzer Gábor: Az önkormányzatiság színe és fonákja - A fővárosi törvényhatósági bizottság szabályozása 1920 és 1930 között

2010
Jogtudomány, Tudomány

Simon Zoltán (szerk.): Döntéshozatal és jogalkotás az Európai Unióban - Elmélet és gyakorlat

2013
Jogtudomány, Tudomány

Simon Zoltán: Érdekérvényesítés a közpolitikái döntéshozatalban az Európai Unióban és Magyarországon

2009
Jogtudomány, Tudomány

Somody Bernadette: Alapjogi bíráskodás- alapjogok az ítélkezésben

2013
Jogtudomány, Tudomány

Szente Zoltán - Mandák Fanni - Fejes Zsuzsanna (szerk.): Challenges and pitfalls in the recent hungarian constitutional development

Paris, 2015
Jogtudomány, Tudomány

Szuchy Róbert: Az összefonódás - Ellenőrzés európai uniós szabályai a jogbiztonság tükrében

2011
Jogtudomány, Tudomány

Tarnai Géza - Eckehard Schnieder (szerk.): Formal Methods for Railway Operation and Control Systems

2003
Jogtudomány, Tudomány

Vitrai József (szerk.): Büntetés helyett - A büntetőeljárás alternatívájaként működő elterelés értékelése

Budapest, 2010
Jogtudomány, Tudomány