A L’Harmattan-t több mint 35 éve alapították Franciaországban. A kiadó, amely a kortárs irodalom, a humántudományok és társadalomtudományok területén jelentet meg könyveket, világszerte elismert. Kínálata rendkívül széles, szerzői a legkülönfélébb kultúrákat, műfajokat és filozófiákat képviselik.

Első magyarországi könyvesboltja 1999-ben nyílt meg a Belváros egyik legszebb belső udvarán a Kossuth Lajos utcában, az Auguszt Cukrászda mellett. A választás elsődleges oka az egyetemek közelsége volt. Az évek során fokozatosan változott készletünk, jelenleg kizárólag saját kiadványokat illetve a párizsi székhelyű anyacégünk, az Editions L’Harmattan könyveit kínáljuk. Másik könyvesboltunk 2011-ben nyílt meg a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya által vezetett Párbeszéd Házában. Az elnevezés beszédes, mivel a vallások, a tudományok, a kultúrák egymással kommunikáló és egymásra ható szimbiózisát kívánja szemléltetni.

Könyveink közt megtalálhatóak a teológia, a filozófia, a társadalomtörténet, a pszichológia, a történelem-, a néprajz- és az irodalomtudomány klasszikus alapművei, valamint a legújabb kutatások eredményeit közlő kötetek, jezsuita kiadványok, folyóiratok, egyéb igényes szakkönyvek és kiadványok. Köteteink jelentős része tudományos kutatóintézetekkel és felsőoktatási intézményekkel közös sorozatokban jelenik meg, ezzel biztosítva a szakmai színvonalat. Dinamikusan fejlődik kiadónknál a szépirodalmi könyvek kiadása is. Könyv- és folyóirat-bemutatókkal, kedvezményekkel várunk minden kedves érdeklődőt.

Könyvek - Urbanisztika