Böcskei Balázs (szerk.): A forradalom végtelensége - Lukács György politika- és társadalomelmélete (2016)

Posztrevolúciós politika a kortárs kapitalizmusban - Kiss Viktor: Reflexív baloldal, globális baloldal, futurobaloldal? A forradalom aktualitásának lukácsi koncepciója a 21. században

Reflexív baloldal, globális baloldal, futurobaloldal? • 187 A lukácsi forradalomelmélet számtalan szerteágazó kérdésfelvetése és proble­matikája közül nem véletlenül a „forradalom aktualitásának” tézisére vetül a legnagyobb figyelem az elméleti szakirodalomban. Egy olyan időszakban, amely­ben az igazán érdekes kérdés már nem annyira az, hogy „hogyan legyünk mar­xisták?”, sokkalta inkább, hogy „hogyan lehetünk máshogy marxisták?”, ez talán nem is lehet másként. A forradalom aktualitásának lukácsi koncepciója ugyanis nem egyszerűen egy aktuálpolitikai diagnózis, vagy éppen a világfor­radalom eljövetelébe vetett hit elméleti kifejeződése. Egyre többen vélik úgy, hogy ez a fogalom egy új, az addig megszokott marxista pozíciókkal gyökeresen szembe helyezkedő nézőpont kikristályosodási pontja volt, amely nem csak hogy nagy hatást gyakorolt az elmúlt évtizedek szellemi-politikai vitáira, de alapve­tően változtatta meg a Marxról kialakult képet is (Feenberg, 1989: 145.). Tom Rockmore szerint ez a lukácsi neo-marxizmus elsősorban az addigi marxisták „engels-izmusával” áll szemben. Rockmore úgy véli, hogy már elsőre is szemet szúr, hogy Lukács még leginkább kontrollált időszakaiban is folyamatosan kri­tizálja Engels különböző elgondolásait és kárhoztatja bizonyos túlegyszerűsíté­­sek és félreértések elterjedéséért a marxista hagyományban. Ez az elem talán a húszas évek első felében van a legerőteljesebben jelen, amikor Lukács egyenesen Engels fő hibájának tekinti egy anti-hegeliánus és anti-politikai Marx-kép fel­vázolását, amely szerint a marxizmus állítólagos atyja „Feuerbach felfedezései­ből kiindulva az idealista pozíciót materializmusra cserélte, a filozófia helyére a tudományt állította és azok helyett az elméletek helyére, amelyek csak ideologi­kus reflexiók voltak a gondolkodó társadalmi helyzetére, egy objektív és forra­dalmi elméletet állított, amely túlmutat a kapitalizmus és a hegemonikus viszo­nyok korlátain” (Rockmore, 2011: 36.). Lukács a forradalom aktualitásának koncepciójával kora „ortodox” marxis­táival helyezkedett szembe, akik a kapitalizmus fejlődésének tudományos elmé­letét kívánták megkonstruálni Marx szövegeiből. Egy ilyen pozitivista projekt számára nyilvánvalóan azért válhatott a német gondolkodó fő művévé A Tőke, mert ez kínálta a hasonló konklúziót: a kapitalizmus valóságában élünk, de en­nek a rendszernek a működése teljes egyértelműséggel és szükségszerűséggel saját felbomlását vetíti előre, társadalmi konzekvenciái forradalomhoz vezetnek. A Lukács által „támadott” marxista nézőpont a forradalmat a jövő valamely ese­ményének tekinti, amely kapcsán csak bizonyosságunk lehet - a marxi pozitivis­ta tudomány előrejelzései, a történelmi materializmus sematikus történetfilozó­fiai kerete, az osztályharcok transzcendens elmélete; vagyis a tulajdonképpeni marxi teoretikus eredmények. A forradalom egy olyan jövőbeli esemény, ami­nek el kell jönnie, amikor a jelen apályhelyzetét a forradalmi dagály váltja majd fel. Jól ismerjük ezt a gondolati stratégiát az elmúlt évtizedek radikális balolda­li irodalmából a neoliberális globalizáció kritikája kapcsán. Az az elméleti po­zíció például, amelyet Zygmunt Bauman vagy Georg Ritzer „negatív globalizá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom