Szűcs Zoltán Gábor: A hatalom ködében - Bevezetés a realista politikaelméletbe (2016)

Eszmék, normák, utópiák - Kiss Viktor: Antonio Negri: a Birodalom, a Sokaság és a posztmodern forradalom

ta a globális baloldal dekonjunktúrájának idején sem lehet „csak” a forradalmi politika lokalizációja, hanem a forradalmi realizmus megalapozása kell legyen. Negri eszerint azért is kívánja a „politikai realizmus” nézőpontját egy „for­radalmi realizmus” nézőpontjára cserélni, mert számára csak így garantálható a megszabadulás a reálpolitika kísértetétől, ami a klasszikus baloldal, a létező szocializmusok számára végzetesnek bizonyultak és ami a posztmodern forra­dalmak időszakában végérvényesen inadekváttá vált. Az antipolitikai realizmuson túl: a történelmi objektivizmustól a politikai harc autonómiájáig Álláspontom szerint Negri a hetvenes évektől a marxista politikai realizmus hiányát és féloldalas jelenlétét kritizálja. Úgy véli, hogy a marxizmus korábbi formájában egy olyan objektivista elmélet volt, amely nem megalapozta, hanem éppen meggátolta az osztályharc megértését és folytatását. Véleménye szerint Marx munkáinak jelentős részében szintén tetten érhető ez az objektivista szel­lemiség, különösen A tökében, amelynek ez tetszik alapvető módszertanának. Csakhogy a marxi oeuvre eredeti alapállása éppen ennek ellentéte, amiről leg­inkább a Grundrisse néven ismerté vált, A tökéhez készült előmunkálatok és jegy­zetek tanúskodnak. (Negri, 1992) Alex Callinicos elemzi, ahogyan ezzel Negri fordít egyet a Grundrisse bevett értelmezésén, amely „a Tőke koncepcióinak születését” keresi a feljegyzésekben. Számára a kéziratok a szubjektivista Marx, a „Marxon túli Marx”, a profitráta csökkenésének, a munkaérték elméletnek és a tőke önmozgásának alapján álló marxi elmélet alternatíváit kínálják. Egyszerűen fogalmazva: míg az objektivista marxizmus számára a kapitalizmus főszereplője a tőke, addig a politikai mar­xizmus számára a fő ágens a burzsoá/proletár antagonizmuson belül mindinkább a munkás — a kapitalizmus analízisének alapja pedig a munka. (Callinicos, 2001) Negri kiindulópontja szerint a marxizmus mindig is realista volt abban az értelemben, hogy a politika racionalitását kívánta megragadni. „A hatvanas évek politikai és társadalmi harcainak sokasága azonban a marxisták számára első ránézésre irracionálisnak tetszett. Megkérdőjeleződött, hogy a munkásosz­tály-racionalitás, amely addig minden koherens projekt és taktikai döntés alap­ja volt, gazdasági alapú racionalitás-e egyáltalán? Vagy esetleg társadalmi raci­onalitás? Az értéktörvény következménye? A szakszervezetek által intézménye­sített logika? A rend és a törvényszerűségek racionalitása? Vagy a forradalomé és a politikáé? stb. stb.” (Negri, 1982:212) Ezzel párhuzamosan azonban Negri a korábbi marxizmusok nagy részét azzal vádolja, hogy ez a nézőpont valójá­ban egyfajta „antipolitikai realizmust” valósított meg. A korábbi koncepciók a történelmi folyamat egyfajta függő változójává fokozták le a politikát: a politi­ka a történelmi folyamat integráns része — mondják a korábbi marxizmusok, maga a politika nélküli politika. Negri ezzel szemben (az Operaismo eredeti 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom