Balla Zsófia: Az élet két fele (Budapest, 2019)

Balla Zsófia - kortársi költészetünk jelentős alakja - jó ötven esztendeje van jelen a magyar irodalmi életben: pályája első, 1968-as, A dolgok emlékezete című kötetétől a 2016-os Más ünnepe­kig hatalmas ívet írt le, s a költő az utóbbi évek­ben is emblematikus versekkel jelentkezett. Gyűj­teményes kötetünk az írói jelenlét esztendeit há­rom szakaszra bontja. Balla Zsófia költészete kettős gyökerű: a ko­lozsvári indulás évei és évtizedei után a magyar­­országi alkotói periódusban válik egyetemes ér­vényűvé, itt kezd helyet foglalni a magyar líra legszebb teljesítményei között. Kötetünkben újra megpillanthatjuk a korai tárgyversek játékos vi­lágát, a hangsúlyosan zenei indíttatás sorozatait, a szorongató kisebbségi létben keletkezett drá­mai alakzatokat, a kései diktatórikus kor ellené­ben írott poémákat. A költőnő 1993-as áttelepü­­lése után rövid ideig még keresi hangjának mo­dulációit, majd a kilencvenes évek második felé­től újra megtalálja és elmélyíti azt a tónust, amely a legpontosabban megfelel lírai alkatának, mű­vészi szándékainak, kiérlelt költői ízlésének. Há­rom legutóbbi, már Magyarországon megjelent kötetében (A harmadik történet, A nyár barlangja, Más ünnepek) újra felerősödnek e költészet már ismert állandó jegyei: érzékletes tárgyi szemlé­lete, pezsdítően metaforikus beszédmódja, erős képlátása, mindinkább a létkérdésekre összpon­tosító attitűdje. Mert Balla Zsófia költészetét ez jellemzi: élet­szeretet, anyagszerűség, tragikus tudat, nagy mo­tívumaihoz fűződő hűség, ugyanakkor rejtett hu­mor, nem ritkán öniróniával, gunyoros harmóni­ákkal tarkítva. De az olvasó a sorok mélyén főleg a derű fényeit, a jóság teljesedésének lehetősége­it érzékeli. Az életmű azt üzeni: merj úgy létezni, hogy közben nem árulod el emberségedet. A mű­vészet megváltó erejével a remény ellenére remél­ni: talán ez ennek a költészetnek lényegi híradása.

Next