Bán Zsófia: Esti iskola. Olvasókönyv felnőtteknek (Pozsony, 2007)
„Most elmondom nektek azt is, hogyan nem találkoztam József Attilával. Leszaladtam a Copacabanára egy kicsit focizni a fiúkkal, pedig édesanyám figyelmeztetett, liogynem leszennek jó vége, hogy állandóan a parton focizok a fiúkkal, nem veszi ki magát, úgymond, jól, mégiscsak úrilány volnék valahol, meg aztán a végén már egészen olyan leszek, mint egy fiú, ám ekkor mosolyogva hívtam fel édesanyám figyelmét arra, hogy mama, nézd, ha netán fiúvá változnék, akkor egyrészt olyan lennék, mint a rege a csodaszarvasról, csak pont fordítva, másrészt pedig nem kéne tovább aggódnia afölött, hogy nem viselkedek úrilányhoz méltón, mert hiszen fiú lennék, tehát milyen nagyon is praktikus fordulat lenne, mire is édesanyám lekevert egy irdatlan pofont, és oda mész édes lányom, ahová akarsz, én leveszem a kezemet rólad, mondta higgadtan, ami nem volt igaz, mert húsz épp akkor emelte rám, de hagyjuk a piszdicsáré részleteket, a lényeg az, hogy magasan állt: már a nap a parti sétány felett, mikor átmentem az utcán, az apró, fekete-fehér kockakövek játékos hullámokat formáztak a járdán, a tájékozatlanabb látogatók innen értesülhettek arról, hogy elég csak felemelniük fejüket s tekintetüket, s máris eléjük tárul a parti homoksávon túl lustán terpeszkedő Atlanti-óceán, a hullámok a bágyadt, késő délutáni fényben épp csak egy kicsit feltarajozódtak, de aztán, mintha mindegy volna, el is álltak ettől, és nyugodtan, szépen, ahogy a dél keresztje halad az égbolton, kiporoszkáltak a parthoz, s mint lelkes kis ebek nyaldosták a furdőzőlc bokáját, eközben sietve lerúgtam lábamról Hawaiana márkájú gumipapucsomat a homokba, hisz focizni a parton mezítláb kell, úgy tűnt, már ki is van mind a két csapat, miután Edson is befutott, megint valami lövöldözésre hivatkozott a favelában, mindig ezzel jön, azt hiszi, van, aki ezt még beveszi, mindegy, meg volt neki bocsátva, m ért ilyen szélsőjobb nincs még egy az egész parton, mondom, akár el is kezdhettük volna, csak még nem volt kisorsolva, hogy ki merre játszik, napp»al szemben, ugye, bajosabb, ekkor Zezé feldobta az érmét, mindnyájan felnéztünk az égre, követve röppályáját, eközben a szemem sarkából, p eriférikusan láttam édesanyámat, amint az utca túloldalán kihajol az ablakon, és aggódva a partot kémleli — és akkor.”