Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek. Regény (Budapest, 2024)

Nincs nehezebb dolog, mint őszintén ha­zudni az igazságról. Biró Zsombor Aurél­nak mégis sikerül: első regényében úgy sze­di magát darabjaira és rakja össze újra, hogy a végére talán ő maga sem tudja, mi a va­lóság. Egy huszonöt éves fiú története ez, aki szeretne végre férfivá válni, de körülöt­te már annyira férfiak a férfiak, hogy ő csak iszonyodni tud ettől a rengeteg szertől. Az edzője papuccsal dobálja a medencepartról, osztályfőnöke hipóval összekevert sósavat iszik kémiaórán, és amikor végre kiszaba­dul a gyerekkorból, a művészegyetemen is oroszlánszaga van mindennek. Apját csak távolról meri szeretni, óvatosan, mint az Is­tent, és hát akkor a nőkről még nem is be­széltünk. Ebből a regényből mégis csak úgy árad a szeretet. Zsombor olyan empátiával dédelgeti karaktereit, mintha tényleg a csa­ládtagjai lennének. Mert azok is. Vagy nem. De ez igazából mindegy, ugyanis legjobban saját magát imádja, és annak próbál a végé­re járni, hogy honnan ered ez a masszív ön­szerelem. Spoiler: nem fog kiderülni. Biró Zsombor Aurél egy ropogósan friss, új­generációs hangon szólal meg, és teszi ezt olyan könnyed humorral és autentikus szo­morúsággal, hogy olvasó legyen a talpán, aki kibírja, hogy ne egy szuszra darálja le ezt a könyvet. Mert ezek a mondatok nemcsak folynak megállíthatatlanul, de meg is tör­ténnek, mint az élet. Potozky László

Next