Brenzovics Marianna: Kilátás (Pozsony, 2010)

Elsöprő szöveg. Elragad. Amire számít­hatsz, kiszámíthatatlan, folyamatosan valami nem várható jön. Azonnal hozzá­szoktat ahhoz, hogy újra meg újra a leg­váratlanabbra várakozzak. Simán áthág minden bevett kulturális/irodalmi le­osztást, hogy például népi/urbánus, meg „határon túli magyar”, ilyesmit. Költé­szet és naturalizmus, ilyesmiket. Meg­sajnáltam egy férfit, mert felállt a farka, fájhat, gondoltam. Megtetszettem neki, mert négykézláb látott meg először, bejött a szobámba, éppen kerestem valamit az ágy alatt. „Női beszélő”, „Kárpátalján él”, „falun”, „egyetemen tanít”, ez egyszerre van és „van”: noha fagyos pontossággal referál „a helyzetről”, pillanatra sem tart benne. Semmi „szocio”, abszolút struk­túra, tiszta zene. Átfog és a mélybe húz, mint az örvény, hogy azonnal kienged­jen, kilökjön magából. Kockázat, humor, élesség, élet, nagyon befelé megy és na­gyon ki néz. Tudatosan figyelem. Benyúl a szájába. Ettől viszolygok. A mondatok külön állnak együtt, erő idézetek, köny­­nyen fölidézhetők. A szomszédommal utazom a városba. A vonatállomás mesz­­sze van, fél óra gyalog. A váróteremben magas a mennyezet, alig tudunk felnéz­ni olyan magasra, a poros csillár is hatal­mas, alatta állunk, ülünk, van, aki fek­szik, eldőlt, a szomszédom átlépi. A szá­jához emeli a magot, rágja, köpi, a lábá­val a pad alá söpri. Elsöpör, kisöpör. Ha jó vagy, jól fogod benne érezni magad. Legyél jó, érezd jól magad. Kukorelly Endre

Next