Csányi Vilmos: Marci, a beszélő kutya. Szatíra (Pozsony, 2010)

„A robotok itt kopognak az ajtón, és ha tudatuklesz - fejtegette - előre tudnunk szükséges, hogy hogyan bánjuk velük. A bánásmód csak a science-fiction mű­vekben olyan egyszerű. Nemcsak ar­ról van szó, hogy ne okozzanak ne­künk károkat, és engedelmeskedjenek, hanem arról is, hogy saját problémá­ik lesznek. Ha egy lény, legyen az ter­mészetes vagy mesterséges, felismeri, hogy van, hogy létezik, az beláthatat­lan idegrendszeri és pszichológiai kö­vetkezményekhez vezethet. Foglalkoz­nunk kell ezekkel a kérdésekkel. Mo­delleznünk kell a várható eshetősége­ket. Aztán itt van az értelmes kimérák lehetősége - a beszélő kutyára gondolt, hogy is hívják? Marci ez újabb terü­let, szabad-e embersejtekkel kimérákat létrehozni - a kérdés felvetése enged­mény a bíboros atyának -, vagy ez már a tudomány határa, és meg kell állni? Ha mégis létrejönnének, milyen lesz az énvalóságuk? Olyan, mint a mienk, vagy egészen más? Nagy meglepetések előtt áll az emberiség. A tudománynak kötelessége előrehozni ezeket a kérdé­seket, és a válaszok elképzelhető lehe­tőségeit ki kell dolgozni, hogy vala­mennyire belátható legyen az emberi tudomány útja.” A Marci, a beszélő kutya többrétegű írás. Csányi Vilmos bevezeti az olva­sót a feljebb idézett problémába, bepil­lantást ad a működő tudomány valós mechanizmusaiba, és végigkalauzolja Marci kutya izgalmas, kalandos törté­netén, amelyben tényleg megszólal és beszélget is egy darabig.

Next