Egressy Zoltán: Majd kiszellőztetsz. Holdas és holdtalan fejezetek (Pozsony, 2013)
„Létezik ott egy Hold völgye nevű hely. Olaszul Valle della luna, micsoda név, muszáj odamenni, teljesen belelkesedtek az ötlettől. Nem ellenőriztem, van-e ilyen hely, biztos, mert mindketten emlegették, és mondom, elvarázsolódtak már a névtől. Eszembe jutott mindjárt, mert önkéntelenül is szoktam akadékoskodni, hogy ha van is, talán tényleg csak egy sima völgy. Hogy lehet ott praktizálni? Nem szóltam nekik, miért lohasztottam volna le az örömüket. Egyébként is mindegy, nem lett semmi belőle, meg a közös életükből se. Anna egy darabig szállította még a meglepetés-csodákat, Ottó tűrte, de nemigen viszonozta, én nem láttam legalábbis. Mondjuk nem olyan nő volt az Anna, aki elvárja, hogy kapjon cserébe valamit a jóságért. Vagy nem tudom, nem ismertem annyira. Valamelyik szigorlatuk előtt, minden előzmény nélkül omlott össze a világ.” Egressy Zoltán prózájának olvasóit nem éri váratlanul, hogy itt a külső és a belső táj elválaszthatatlan. Ahogy az új kötet, a Majd kiszellőztetsz novellái sem önmagukban állnak, hanem igen sokrétűen és néha rejtélyesen kapcsolódnak egymáshoz. A „holdas és holdtalan fejezetek” egymást keresztező történeteiben váratlanul nézhetünk vissza vagy találhatunk rá ugyanarra - más térből és máshogyan. Mert nem tudhatjuk, hogy a boldogtalanság vagy a boldogság tájain járunk-e, hiszen az elbeszélő is azt a szűk ösvényt keresi, ami a kettőt összeköti. Vagy elválasztja.