Esze Dóra: Tiszta Pierre. Kenterberi mesék (Pozsony, 2013)
„Az élet a legnagyobb mesélő, rugaszkodott el a magától értetődő igazságról, amely a keze ügyébe akadt, sok éve tart a világ, benne valóban minden lehetséges. A nevem Pierre Maury, szólt gyakran Pierre Maury a hóban, amely bő fészket csinált a korai, fénytelen óráknak, születtem Isten tudja, mondta Pierre Maury a szinte világító hidegben, meghaltam szintén homályba vész. A jegyzőkönyvekből 1324. után vesztem szem elől, amikor hűvösre csaptak a kathar hitemért. Békés eretnekburjánzásunkba egyszer csak belevág a klerikális mennykő: akkoriban ez nagyon ment. De hogy azután megszöktem, kiszabadultam vagy a máglyán végeztem, olyannyira súlytalan rejtély, hogy akár még én is eldönthetem, melyik lesz a leginkább hozzám illő befejezés. Talán míg egyre előrébb jutok a történeteimben, közben láthatatlanul és határozottan elkanyarodom az egyik vég felé. Számunkra a faluban az Ür 1308. évében ért véget a középkor, gondolta Pierre Maury, erről nagyjából senki sem tud, és rögtön utána azt, hát akkor lássuk, mihez fogom kapcsolni a következő mesém címét.” Esze Dóra új regénye, a Tiszta Pierre egy Pireneusok-beli kis faluban, Montaillou-ban kezdődik és itt is ér véget. Ezzel mintegy azt is állítja a regény, hogy ez a hely természetesen a világ közepe. A múlt és jelen történetei innen indulnak el és ide térnek vissza, vagy itt keresztezik egymást - ahogy a mű alcíme is utal erre - a „kenterbeveri mesék”. Igen, erre a mesés helyre invitálja az olvasót ez a regény, hogy megtudjuk, miért nem szabad Montaillou nélkül élni. Vagyis lehet, de nem érdemes.