Füzi László: Világok határán. Ikerkönyv (Pozsony, 2010)
Kafka önmaga szétesésével kapcsolatos szavait a huszadik század felbomlasztó hajlamaira vetítem rá: a felbomlás úgy megy végbe, mint egy apoteózis, amikor is elszáll belőlünk minden, ami életben tart bennünket, de miközben elszáll, emberi fényével még utoljára beragyog bennünket”. Ez a fény nagyszüleim, sorstársaik, leszármazottjaik alakját ragyogja be, s mondjuk így, a közösségi élet szétbomlását világítja meg.