Füzi László: Világok határán. Ikerkönyv (Pozsony, 2010)

Kafka önmaga szétesésé­vel kapcsolatos szavait a huszadik század felbom­lasztó hajlamaira vetítem rá: a felbomlás úgy megy végbe, mint egy apoteózis, amikor is el­száll belőlünk minden, ami életben tart ben­nünket, de miközben el­­száll, emberi fényével még utoljára beragyog bennünket”. Ez a fény nagyszüleim, sorstársaik, leszármazott­jaik alakját ragyogja be, s mondjuk így, a közös­ségi élet szétbomlását vi­lágítja meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom