Győri László: A szó árnyéka (Pozsony, 2010)
Győri László korábbi verseskönyvei után az utóbbi néhány esztendőben prózai kötetekkel adott hírt magáról, s most ismét versekkel jelentkezik, amelyeket külön-külön ugyan már olvashattunk az irodalmi lapokban, de most összegyűjtve is elénk teríti őket. Versei tudatosan visszatérnek a magyar költészet nyugodt hangjához, kísérletek egy újklasszikus érzet és képzet megteremtésére. Hátrányból erénnyé formálta azt az örökös kettősséget, amely gyermekkorának világa és a felnőttkor értelmiségi életformája között feszült. Lírája mára eljutott egy olyan szemlélődő, gyakran ironikus belső formavilágig, melynek célja a harmónia, mint a költészet végső értelmes nyugalmának meglelése. Ez a kötet egyszerre visszaút a 20. század első feléhez — és ösvény vágás a 21. század elején.