Kónya Melinda et al. (szerk.): Számadás. Hollandiai Mikes Kelemen Kör (1951-2001) (Pozsony, 2001)

A Mikes Kelemen kör történelmi áttekintése

Csének a távolmaradást. Ezzel a véleménnyel más hazai írók is egyetértenek, akik sérelmezik azt, hogy Csé ezzel a magatartásá­val egy kalap alá veszi az összes magyarországi írót, nem adva lehetőséget egy szelektív összebékülésre, melynek éppen a Mikes lehetne a fóruma.98 De egy kedvelt holland napilap is megértőén konstatálja, hogy szükség van az otthoniakkal való tudományos kapcsolatokra.99 így aztán a dialógusnak folytatást szánnak, és a következő évben is hívnak hazaiakat. A magyarországi hivatalos szervek is készsé­gesnek mutatkoztak, azonban lehet, hogy túlzott reményeket fűztek a lehetséges együttműködéshez. A Kör egy része ugyanis kezdi nem jó szemmel nézni a Magyar Műhely irányába történő' túlzott elmoz­dulást, és az előadók személyében való megegyezés egyre nehezeb­bé válik. 1969-ben, amikor már a Kulturális Kapcsolatok Intézete foglal­kozik hivatalból a konferenciával, majd pedig a Magyarok Világ­­szövetsége a pénztámogatás fejében a Világszövetségbe való belé­pésre készteti a Mikest, a tagság „visszavonulót fúj”. A nyitást ellenző, a Kör függetlenségét féltő kisebbségből többség lett. A nézeteltérés belső válsághoz vezetett. (Ez is hozzájárult a már említett 69-es Tanulmányi Napok meg nem rendezéséhez.) Hosszú viták eredményeként a magyarországi szervekkel való szoros együtt­működést és az ezzel járó kompromisszumokat a Hollandia és Ma­gyarország közti „szellemi forgalom” elősegítése érdekében válla­lók csoportja - melynek legharcosabb szószólói Németh Sándor és Dedinszky Erika voltak - kiszorult a vezetésből. Az 1971 januárjá­ban elnöknek választott Dedinszky Erikát novemberben leváltották, és helyére Kibédi Varga Áron került. 1973-ban pedig Dedinszky Erika és Németh Sándor kilépnek a Mikesből, egyet nem értve annak a „múlt beidegződéseivel” reagáló, a valóságtól elrugaszkodó, a ked­98 Németh Sándor levele -1967 november 14. (A HMKK tulajdonában.) 99 Hét Parool, Dinsdag 12 Maart 1968 [230]

Next