Lengyel László: Pretoriánusok kora. A magyar válság és kezelése - Lengyel László válogatott művei (Pozsony, 2011)

Lengyel László Válogatott Műveinek első kötete, a Pretoriánusok kom a je­lenkori magyar válság belvilágáról szól. A tehetetlen és kormányzás­ra képtelen, a hiteltelenné és fölöt­tébb erőszakossá vált politikai elitek­ről. A magukra hagyott, sötét oldalu­kat mutató társadalmi csoportokról. A tartásukat elhagyó, szellemiségük­ben bomladozó szellemi elitekről. Az okokat a demokratikus kiegyezés, a társadalmi és politikai konszolidáció elmulasztásában látja. A szerző sze­rint Magyarország 2001 és 2011 kö­zött elmulasztotta a reformok végre­hajtását, s a jelenleg hatalmon lévők is azon fáradoznak, hogy a következő évtizede is a semmibe vesszen. Hogy Magyarország a közép-európai, nyu­gatbarát, felemelkedésre képes állam­ból még inkább kelet-európai, bal­káni jellegű társadalommá zülljön. Hogy az egyensúlyi, jogállami, puha demokráciából hosszú időre lesül­lyedjen az egyensúlytalan, ellenőriz­hetetlen, kemény vezérdemokráciá­ba. Amóriczi patrónus-kliens rokon­kapitalizmusból a vak és könyörtelen állami önkénybe. A neves közgazdász­politológus kötete az elveszejtett ma­gyar illúziókról szól, s arra ösztönöz, amit Széchenyi István a következő­képpen fogalmazott meg: „Oh, ürít­sük ki valahára, még mielőtt késő vol­na, az önismeret felette keserű, igaz, de nemzeti javulásunkra oly jótéko­nyan ható, sőt elkerülhetetlenül szük­séges serlegét fenékig.” WWW.KALUGRAM.com

Next