Michnik, Adam: Szemben az árral (Pozsony, 2011)
Adam Michnik, a lengyel politikai esszé mestere egyre komorabb, egyre baljóslatúbb képet tár elénk régiónkról, mégsem a kilátástalanság és a reményvesztettség krónikása ő, hanem épp ellenkezőleg, minden sorából igaz humánum és rendíthetetlen bizalom szól. Nem olyan fából faragták őt, hogy megijedjen a maga felállította diagnózistól. Izig-vérig értelmiségi lénnyel van dolgunk, aki ha időről időre - a pártállami idők ellenzéki aktivistájaként, a rendszerváltó szejm képviselőjeként vagy akár a Gazeta Wyborcza főszerkesztőjeként - bele is keveredett a politikába, elsősorban saját mélyreható társadalmi-politikaiantropológiai elemzéseiből merít maga is erőt. Utóvégre nem akármilyen hit és tudásszomj hajtja: az emberi jelenség érdekli, a harsány antagonizmusok mélyén meghúzódó, láthatatlan, finom ellentmondások, a szembeötlő képtelenségek mögött a rejtett paradoxonok. És ha a mát érti - nem túlzás személyében korunk egyik legérzékenyebb és legkifinomultabb politikai elemzőjét látnunk -, olthatatlan kíváncsiság élteti a holnap iránt is. Egyrészt, mert a mai látlelet igazsága csak a holnap felől igazolódik, illetve szorul revízióra (ő aztán nem rest szembenézni saját korábbi tévedéseivel), másrészt mert a holnapot megint új törvényszerűségek és összefüggések magyarázzák; a tegnapi tudás egyszerűen nem több közönséges szellemi ugródeszkánál. Láthattuk ezt a Gondban a bohóc (1996) és Harag és szégyen (2006) címmel megjelent korábbi köteteiben is, de egyik kötetében sem ilyen tiszta és egyértelmű ez az ars poetica, mint a jelenlegiben. Válogatásunk fő szempontja ugyan az volt, hogy az előző, 2005-ben lezárt gyűjteményes kötet utáni Michniket mutassuk be, ám ez a tetszőlegesnek tűnő dátum a mából visszanézve már korforduló. 2005 őszén vették át ugyanis a hatalmat Lengyelországban a Kaczynski-fivérek, hogy aztán alig két esztendő múlva az előrehozott választásokon a lengyelek egyértelműen nemet