Orcsik Roland: Legalja (Budapest, 2020)

Orcsik Roland ötödik verseskö­tete, akárcsak az ótestamentu­­mi próféták könyvei, azt hirdeti, nincs lejjebb. Perspektívája a bo­rítón látható „varangylemezé”, Nagy József Tisza-parton eltapo­sott békájáé, mely a vadgesztenye burkának tüskéiről elrugaszkod­va emelinti lábát az ég felé. Vagy csap vele a homlokára. A Legalja szövegei a transzcendens etika és a profán liturgia közötti senki földjéről hangzanak fel, a hűtlen szavak vidékéről. Megszólalta­­tójuk „egy szerep és ária nélkül maradt operahős” az őrült pró­féták kései rokona, aki tudatában van hivatásának anakronisztikus mivoltával: „Mégsem én leszek az, aki téged átvisz a túlsó partra, a magas fűzfák közé. Szóval ugorj egyedül a Tiszába, zsupsz, és úszd át. Esetleg tanulj meg evezni, job­ban, mint én.”

Next