Prihoda, Petr: A cseh kór - Dominó könyvek (Pozsony, 1993)

Mostohaapám hatással volt rám. A katolikus hittanórákról azonban saját el­határozásomból maradtam ki. Ő időköz­ben diplomata lett. Szüleimmel két évig Varsóban éltem, ahol orosz iskolá­ba jártam, és tagja lettem a szovjet út­törők népes táborának. Hazatérésünk idején elhunyt édesapám szüleit éppen „káderezték”. Fokozatosan antikommu­­nistává váltam, visszatértem a katolikus hithez, sőt, jezsuita akartam lenni. Köz­ben azonban elvégeztem az orvosi egyetemet, pszichiáterként dolgoztam, (illegálisan) elmélyedtem a pszichoana­lízisben, megnősültem, és gyermekeket nemzettem. Orvosi praxisomat Észak-Csehország­­ban kezdtem, ahol a hatalom megenged­te, hogy a német őslakosságból néhá­­nyan megmaradhassanak szülőföldjükön. Német pácienseimtől tudtam meg, hogy mi történt velük 1945 után. Azt, hogy mi történt korábban a zsidókkal és né­hány cseh személlyel, már korábban is tudtam. Fokozatosan megtudtam azt is ­­sőt, néha a saját bőrömön is éreztem -, mit jelent az, ha valamelyik országban a kommunisták kerülnek hatalomra. Diák­ként s a külföldi rádióadók fogékony hallgatójaként szereztem tudomást a ma­gyar ‘56-ról. ‘68-ban viszont saját ha­­zánban közvetlen résztvevőként élhettem át hasonlókat. Ezt követően hosszú éve­kig alkalmam volt megélni, miként adja el egy tál lencséért a szabadságát saját nemzetem - helyesebben annak nagyob­bik hányada. Részlet a szerző előszavából

Next