Sándor Iván - Ménesi Gábor (szerk.): Mikoriak a golyónyomok? - Beszélgetések (Pozsony, 2005)
lovasok léptettek elő fekete mocsárból. Fekete köpenyük volt. Lovaik lába, habár az állatok elmerültek a vízben, jól látszott, mintha üvegtengerben gázoltak volna. Felfelé kapaszkodtak, miközben amiben utat törtek, mint egy földgömb, visszafelé forgott. A haladás látható volt, de előrejutás nem történt. Ebben a vízióban minden bizonnyal a históriáról vallott álláspontom jelent meg és már tudtam, hogy a kép végigvonul majd a regényen..." A Századvégi történet születéskörülményeiről mondja ezt a kötet egyik beszélgetésében Sándor Iván, de minden munkájának, regényének, esszékötetének mögöttes világára is érvényes a kép. Földényi F. László írja egy másik regényéről, a Tengerikavicsról: „... egyetlen témája van, a történelem különös ésszerűtlensége, amely végső soron magának a létezésnek az ésszerűtlenségéből következik, az emberi faj azon furcsa ösztönösségéből, hogy miközben önnön jövőjét építi, egyszersmind makacsul, örökösen el is rontja a saját sorsát..."