Sándor Iván - Ménesi Gábor (szerk.): Mikoriak a golyónyomok? - Beszélgetések (Pozsony, 2005)

lovasok léptettek elő fekete mocsárból. Fekete köpenyük volt. Lovaik lába, habár az állatok el­merültek a vízben, jól látszott, mintha üvegtengerben gázoltak volna. Felfelé kapaszkodtak, mi­közben amiben utat törtek, mint egy földgömb, visszafelé forgott. A haladás látható volt, de előreju­tás nem történt. Ebben a vízióban minden bizonnyal a históriáról vallott álláspontom jelent meg és már tudtam, hogy a kép végigvo­nul majd a regényen..." A Századvégi történet születés­körülményeiről mondja ezt a kö­tet egyik beszélgetésében Sándor Iván, de minden munkájának, re­gényének, esszékötetének mögöt­tes világára is érvényes a kép. Földényi F. László írja egy má­sik regényéről, a Tengerikavicsról: „... egyetlen témája van, a törté­nelem különös ésszerűtlensége, amely végső soron magának a lé­tezésnek az ésszerűtlenségéből következik, az emberi faj azon fur­csa ösztönösségéből, hogy miköz­ben önnön jövőjét építi, egyszer­smind makacsul, örökösen el is rontja a saját sorsát..."

Next