Tőzsér Árpád: Einstein a teremtést olvassa (Pozsony, 2015)

Tőzsér Árpád naplói negyedik kötetének a cí­me kihívóan a filozófiai igényt célozza. A kö­tet maga a 2005-2007-es évek feljegyzéseit, a költőnek a napi eseményekhez fűzött meg­figyeléseit, észrevételeit, de mindenekelőtt az olvasmányélményeihez és saját írásaihoz, ver­seihez fűzött gondolati-bölcseleti reflexió­it tartalmazza. Ezekben az években születik a szerző Faustus Prágában című terjedelmes drámai-gondolati költeménye s a Csatavirág című, szintén erősen gondolati töltésű verskö­tet, amelyekben az egzisztencia, a szubjektum „elvegyülni vagy kiválni” jellegű vívódásain kívül mintha a filozófia versnyelvének az új­rateremtése is izgatná, foglalkoztatná Tőzsért, aki valószínűleg Derridával együtt vallja: A fi­lozófiát irodalomként, az irodalmat filozófia­ként kell művelni. Naplójában jelene, múltja, a személyes életének és a közéletnek a törté­nései, kísértő emlékei, eszméi a „vagyok, tehát gondolkodom” fordított racionalizmusán ke­resztül kerülnek a papírra. S ha mindehhez hozzátesszük a „naplónak mint a történetmondás formájának”, továb­bá az egykori valóságos naplók mai „felülstili­­zálásának” a leleményét (aminek eredménye­képpen az itt lehetséges olvasat mintegy har­madik minőségként lebeg a jelen és múlt kö­zött) s a szövegben előforduló, mindenkor hi­teles dátumok, nevek, alakok, események és helyzetek felkavaró dokumentumértékét, ak­kor azt kell mondanunk, hogy a tőzséri nap­lósorozat negyedik kötete is annak a fordula­tos naplóregény-folyamnak a szerves folytatá­sa, amely 2008-ban, az emlékezetes Szent An­tal disznajával kezdődött el. Végső soron az Einstein a Teremtést olvas­sa olyan naplóvá stilizált önéletrajzi regény, amely a napló mint narratíva keretén be­lül a prózaműfajok (jegyzet, esszé, filozófiai traktátus, olvasónapló, elbeszélés stb.) legvál­tozatosabb formáival él, s a tárgyi közlendőn túl így formai-szellemi izgalmakban is bővel­kedik.

Next