Wolf, Christa: Angyalok városa avagy Dr. Freud köpenye (Pozsony, 2013)

Christa Wolf írónő-alteregója a regény kezdetén épp Los Angelesbe tart, ahol kilenc hónapot tölt ösztöndíjasként. Keresztül-kasul bejárja a várost, is­merkedik az ott lakók színes, nemzet­közi forgatagával, az ország népeivel, tájaival, kultúrájával, s persze a kapi­talizmus vadhajtásaival. De ez az uta­zás egyben időutazás is. A valóságos is­merkedést az amerikai életformával át­­meg átszövi az emlékezés, a különbö­ző idő- és korszakokból feltoluló em­lékképek sora: a gyerekkort megidé­ző múlttól egészen a regény jelenko­ri eseményeinek jövőbeli megírásáig, vagyis a könyv az író saját élményei­nek önéletrajzi elemekkel átszőtt, val­­lomásos leírásán túl a német (és nem csak a német) történelem három kor­szakának gondolati áttekintése is. Rea­litás és fikció, visszatekintés és mérleg ­­számadás és tanúságtétel az egykor ki­­kezdhetetlennek vélt, majd darabjaira hullott hitről. Szembenézés önmagá­val, az őt ért vádakkal, szembenézés az NDK elmúlt négy évtizedével - s köz­ben megidézi a 30-as években Ame­rikába szakadt német emigráció nagy nemzedékét, az emigránsok mai utó­dait is. Mindezt igazi szépíró módjára: tárgyszerűen, vallomásosan, ironiku­san, önironikusan... WWW.KALLIGRAM.com

Next