Báttaszéki Lajos: Fővárosi zsánerképek - A Tegnap Városa (Budapest, 2018)

I. Verclerius indigenatus et italiens

I. Verclerius incline natus et italiens Ami az embernél a ruha, az a szellemi terméknél a cím. A leg­rútabb arc is némileg tűrhetővé válik; ha szép az, amit Ádám és Éva a fügefalevél elégtelenségének belátása után csináltatott magának (a biblia nem tartotta fenn a szabó nevét); a könyv olvasásához is lega­lább hozzáfognak, ha pikáns a címe. Hogy tehát „sípládás”1 helyett a fennragyogó felírást használjuk, azt nem indokolhatjuk mással, mint azzal; hogy a nyájas olvasó figyelmét felötlő címmel akartuk egyelőre magunkra vonni; abbeli kíváncsisá­gában, hogy „no, ebből már mi lesz?”, csak nekifog, és elkezdi olvas­ni, a kezdet pedig mindenhol legnehezebb lévén: ha egyszer ezen túl van, rászánja magát, türelmét egész kiterjedésében segítségül hívja, s a könyv végéig keresve keresi azon érdekes dolgokat, melyek a pikáns címnek megfelelni hivatva volnának. Éppen leültem íróasztalomhoz, hogy valami roppant komoly tár­gyú, húsz római számmal jelzett beszélyt befejezzek, melynek hőse legyőzve a sors által útjába gördített akadályokat, már közel végcél­1 verklis; a sípláda mechanikus hangszer, amely egy karral forgatott henger vagy lyukszalag segítségével hangokat ad ki. A játékos latinságú fejezetcím jelentése: ’A bennszülött és az olasz verklis’.

Next