Ágoson Vilmos (szerk.): Kimaradt szó. Fiatal költők antológiája (Bukarest, 1979)
Lehet-e antológiát öszszeállítani, mikor a „válogatottakat", a választottakat csupán életkoruk rokonítja? Nem eszme, nem szándék; még verseszményük is különbözik. Ki fiatal költő, és meddig az? Vajha a költészet örök, tehát örökifjú? Mi a közös a sok, egyéninek és egyszerinek álmodott költőben? Mitől lesz nemzedék — ha lesz — a minden vidéken élő költők egykorú társasága? A sorsuk, az életkoruktól is független s talán annak ellentmondó koruk hozza őket egy könyv két fedele alá? Valami történelem ... Dokumentumnak is költőien beszédes, hogy mit nem akarnak, mit tagadnak, mivel szakítanak ők. A tény, hogy mást akarnak... Nem is az, hogyan. Szebbek lehetünk velük, jobbak: tehát mások. Ez már tanulság is lehet, melyre a fiatalok oktatnak minden közönybe öregedettet. Költőt és olvasót.