Ágoson Vilmos (szerk.): Kimaradt szó. Fiatal költők antológiája (Bukarest, 1979)

Lehet-e antológiát ösz­­szeállítani, mikor a „válo­gatottakat", a választotta­kat csupán életkoruk ro­­konítja? Nem eszme, nem szándék; még verseszmé­nyük is különbözik. Ki fiatal költő, és med­dig az? Vajha a költészet örök, tehát örökifjú? Mi a közös a sok, egyéninek és egyszerinek álmodott költő­ben? Mitől lesz nemzedék — ha lesz — a minden vi­déken élő költők egykorú társasága? A sorsuk, az életkoruktól is független s talán annak ellentmondó koruk hozza őket egy könyv két fedele alá? Valami tör­ténelem ... Dokumentumnak is köl­tőien beszédes, hogy mit nem akarnak, mit tagad­nak, mivel szakítanak ők. A tény, hogy mást akar­nak... Nem is az, hogyan. Szebbek lehetünk velük, jobbak: tehát mások. Ez már tanulság is lehet, mely­re a fiatalok oktatnak min­den közönybe öregedettet. Költőt és olvasót.

Next